Ugrás a tartalomra

Biztonságosabb lett a Perecesre vezető út

Létrehozva
A szakaszon a korábban kihelyezett KRESZ-táblákat vizsgálták felül, ahol szükséges volt, ott cserélték a régit, máshol pedig újakat is kihelyeztek.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Biztonságosabban lehet közeledni Bulgárföld és Pereces között. A településrészen több helyen is STOP táblára lett cserélve a korábbi Elsőbbségadás kötelező tábla, a beláthatatlan útkanyarulatban, útszűkületben táblával is egyértelműsítve lett, hogy tilos a megállás, és talán  a legfontosabb, hogy Bulgárföld és Pereces között mostantól alapvetően 60 km/h-val, a veszélyesebb kanyarokban pedig 40-el lehet közlekedni. 

Bazin Levente, a térség önkormányzati képviselője azt mondta, mind ő, mind pedig a városüzemeltetési osztály nagyon sok lakossági megkeresést kapott korábban, melyekben azt kérték: rendezzék a táblák miatt kialakult helyzetet.  

Kép

- Korábban például a teniszpályánál található nagy kanyartól 40-nel lehetett menni a Bulgárföldig, ugyanakkor Pereces irányába 90-el lehetett menni ugyanezen a szakaszon, aztán a már említett kanyarban 90-ről 40-re kellett visszalassítani. Ezek az anomáliák is ésszerűsítve lettek – mondta a képviselő, aki köszönetet mondott a városüzemeltetés szakembereinek az elvégzett munkáért.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
XIII. Musical és Miskolc Symphonic gálaest
A Szimfonikusokkal és musicalszínészekkel léphettek színpadra a ZENITA ifjú tehetségei
MiskolcKultúra
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Musical és Miskolc Symphonic gálaestet a Művészetek Háza hangversenytermében szombat este, a ZENITA Alapítvány ifjú tehetségeivel és ismert művészekkel.
Képgaléria
Hálaadó istentisztelet a Deszkatemplomban
Háromszorosan is hálát adtak a Deszkatemplomban
MiskolcEgyház
Megújult a Deszkatemplom székelykapuja, imasétány épült a templomudvaron és 25 éves a Jókai református általános iskola. Mindezekért köszönetet mondott vasárnap a Deszkatemplom közössége hálaadó istentisztelete keretében, ahol Barna Sándor református püspök hirdette az Igét.
Ki lehet a képen? - keresi a rendőrség
MiskolcBűnügy
A lakosság segítségét kérik a miskolci rendőrök egy lopás elkövetőjének azonosításához.
Dr. Pfliegler Imre tragikus halála
MiskolcKultúra
Pfliegler Imre korának kiemelkedő tudású orvosa volt, akit a városban mindenki szeretett. Idős korában is dolgozott, nem tudott tétlenül élni.