Ugrás a tartalomra

Agresszió és ordibálás az Újgyőri főtéren - Rendkívüli ellenőrzést tartottak

Létrehozva
Nem csak az eldobott szemét, az indulat is felgyülemlett az Újgyőri főtéren.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A különböző tájak lakói már a középkorban is a forgalmasabb útvonalak kereszteződéseiben találkoztak leggyakrabban. Ezekre a csomópontokra volt jellemző, hogy a más-más helyekről érkezett emberek rácsodálkoztak egymásra, az eltérő viseletekre, szokásokra. Az Újgyőri főtér – bár csomópont – nem köt össze kultúrákat, eltérő nemzeteket, mégis érezni, hogy különböző sorsok frekventált találkozási pontja: más életek, más felfogásmódok találkoznak, és ez gyakran szül problémákat. Átszállásra várók, munkából hazaigyekvők, megszokásból lófrálók, bevásárolni indulók, kéregetők: számos indokkal és célból tartózkodnak emberek a buszvégállomás környékén. Emellett megjelennek a főtéren az italos vagy kábítószeres befolyás alatt álló egyének is. Az indulatok bizonyos esetekben agresszióvá sűrűsödnek, ha van valami esemény, ami katalizátorként szolgálhat. Ez történt akkor is, amikor stábunk elkísérte a Miskolci Önkormányzati Rendészet járőreit ellenőrző körútjukra.

Kép

- Az Újgyőri főtér rendkívül szennyezettnek tekinthető: az itt tartózkodók egy része nem követi a közösségi együttélésnek azon szabályait, amik szükségesek a rendezettség megtartásához – fogalmazta meg az egyik problémát Vincze Csaba, a MIÖR vezetője. – Kedd kora délután egy fokozott ellenőrzés keretében igyekeztünk megelőzni és megszakítani azokat a szabálysértéseket, amiket ezen a területen rendre elkövetnek. Első sorban a közterületen történő alkoholfogyasztásra és a köztisztasági szabálysértésekre gondolok, de figyeltünk minden jogsértő magatartást.

Büntethető magatartásformák

Vincze Csaba szerint a területen gyakori jelenség a kéregetés és a koldulás is.
- Ez joggal váltja ki az itt közlekedők felháborodását, amit felénk is gyakran jeleznek, valamint mi is érzékeljük a napi munkánk során ezt a problémát.
A rendkívüli ellenőrzés nem egyszeri alkalommal történt, a jövőben több hasonló megmozdulás követi majd. Akik megszegik a szabályokat, bírságra számíthatnak.
- A köztisztasági szabálysértés a helyszínen 50 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható. Hasonló tétel jár a köztisztasági szabályok megszegéséért, és azért is, ha valaki másokat zaklató módon koldul.
A rendészek ellenőrzését – a rendőrség járőrei mellett – három, speciálisan kiképzett járőrkutya is támogatta.
A cikk elején vázolt diverzitás, a különböző szemléletmódok megléte már érkezésünkkor is érezhetővé vált. Voltak, akiket megnyugtat a rendészet jelenléte a főtér környékén.
- Problémás hely ez, gyakran félek erre jönni, de muszáj, a gyereket viszont csak ritkán hozom, nehogy történjen a végén vele is valami – mondja egy nő, aki kislányával kézen fogva állt a pályaudvar büféje előtt. – Jó, hogy erre járnak a rendészek, tehetnék még többször is.

Kép

Sokan azonban nem osztoztak ebben a szemléletben. Az egyik, helyszínen tartózkodó férfi először Miskolc Tv stábját kérte számon, akik a járőrözésről forgattak, majd a rendészekkel kezdett üvöltözni. A férfi, amikor a járőrök igazoltatni szerették volna, a kezében lévő papír kávéspoharat a tartalmával együtt feléjük hajította. A rendészek mellett álló kutya erre a kiképzése szerint reagált: védte gazdáját, ugatta a támadót, aki erre még hevesebben kezdett viselkedni, támadó jellegű mozdulatokat tett az állat felé. Az eset vége az lett, hogy a járőrök a falhoz szorítva fogták le a férfit.
A történéseket végigkövették a buszmegállókban várakozó kisebb-nagyobb csoportok. A vélemények megoszlottak: egyesek túlzónak találták az intézkedést, mások a kutyától ijedtek meg (amit egyébként szájkosárban, rövid pórázon vezettek), megint mások szerint ki kell szedni az ilyen egyéneket a tömegből, mielőtt komolyabb bajt okoznának.

A kutya, mint eszköz

- Abban az esetben, ha a támadó tettlegességhez folyamodik, esetleg meg is üti a rendészt, akkor a vezetőjének lehetősége van védelemre utasítani a kiképzett állatot – írta körül a járőrkutya használatának lehetőségeit Vincze Csaba. – Ennek több fajtája van: szájkosárral, anélkül, pórázzal vagy póráz nélkül. Ezeknek az intézkedési nemeknek bármelyikét az adott szituációtól függően lehet alkalmazni. Ilyesmire szerencsére most nem került sor.

Fokozódó indulatok

Egy másik férfit a villamosmegállóban igazoltattak, ő nem volt hajlandó többszöri figyelmeztetésre sem felhúzni a maszkját. A járőrök hosszú ideig próbálták győzködni. Végül a rendőröknek kellett intézkedni az ügyben.
A két, intézkedést igénylő esetet a következőképp írta le Vincze Csaba:
- Az egyik egy kiabáló, agresszív magatartást tanúsító személy volt. Vele szemben szabálysértési feljelentést tettünk. A másik eset is hasonló: egy maszk használatát elmulasztó személyt figyelmeztettek a kollégák, aki ezt zokon vette. Végül a jelen lévő rendőri erők intézkedtek: helyszíni bírságot szabtak ki, az említett személy azonban továbbra is agresszív magatartást tanúsított, belerúgott az egyik oszlopba. Ez a garázdaság vélhetően előállítást von majd maga után.

Kép

Az intézkedések felkorbácsolták a kedélyeket: amikor a járőrök továbbálltak többen is agresszív viselkedést mutattak. Egy fiatal fiú szintén a földhöz vágta a kávéját, míg néhány, kisebb csoportba verődő férfi a fotós kollégánkat szidta. Egy szatyrait cipelő nő arra panaszkodott, hogy az este életbe lépő kijárási tilalom és a kötelező maszkhordás miatt pattanásig feszültek az idegek: ezzel magyarázható a heves indulat. Mások a buszok előtt álló tömegre mutogattak. Bár napközben 15-20 percenként közlekedik, a 16-os járat többször is teljes kapacitással indult a végállomása felé, amíg ott tartózkodtunk. Egy férfi több ízben felénk intett: ezt fényképezzétek.

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.