Ugrás a tartalomra

Együttműködési megállapodást kötött a megyei önkormányzat és a kormányhivatal

Létrehozva
Borsod-Abaúj-Zemplén megye társadalmi-gazdasági, valamint kulturális fejlődésének előmozdítása érdekében együttműködési megállapodást írt alá december 8-án Bánné Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke és Alakszai Zoltán kormánymegbízott.
Kép
Fotó: Végh Csaba

„Tíz év adósságát törlesztjük a mai napon, mikor együttműködési megállapodás formájában testet ölt a két szervezet közötti partnerség” – hangsúlyozta ki Bánné Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke. Mint mondta, a néhány perc múlva aláírt szerződés egyértelműen tükrözi, a két szervezet azonos cél felé halad. „A megyei önkormányzat és a kormányhivatal számára is a megye lakosságának hiteles érdekképviselete a legfontosabb. Ez a partnerségi kapcsolat jóval túlmutat a két szervezet közötti kooperáción. Sokkal inkább jelenti a megye egységét, a jövő felé vezető utat, és a közös építkezés első lépcsőfokát.” 

Kép

Alakszai Zoltán kormánymegbízott kiemelte a megállapodásuk kulcsfontosságú pontjait. „A felek vállalták, hogy közös szakmai egyeztetéseket, fórumokat rendeznek a települési önkormányzatok feladatellátásának segítése céljából, illetve kifejezték azon szándékukat, hogy egyes nemzeti ünnepeket közösen szervezzenek meg. Ezen túlmenően keresik annak lehetőségét, hogy közösen nyújtsanak be hazai és nemzetközi pályázatokat, valamint a Megyeháza parkolójában termelő piacot, vásárokat tartsanak. Továbbá mindent megtesznek a közösen használt Megyeháza épületegyüttes állagának megóvása és korszerűsítése érdekében” – sorolta. A kormánymegbízott arról is szólt, hogy a közeljövőben több megyei szervezettel is fognak együttműködési megállapodást kötni, ám kiemelte, elsőként mindenképpen a megyei önkormányzattal szerette volna aláírni ezt a partnerségi egyezményt.

A december 8-án aláírt együttműködési megállapodással elkezdődött a megyei önkormányzat és a kormányhivatal közötti kooperatív munka.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Hálaadó istentisztelet a Deszkatemplomban
Háromszorosan is hálát adtak a Deszkatemplomban
MiskolcEgyház
Megújult a Deszkatemplom székelykapuja, imasétány épült a templomudvaron és 25 éves a Jókai református általános iskola. Mindezekért köszönetet mondott vasárnap a Deszkatemplom közössége hálaadó istentisztelete keretében, ahol Barna Sándor református püspök hirdette az Igét.
Ki lehet a képen? - keresi a rendőrség
MiskolcBűnügy
A lakosság segítségét kérik a miskolci rendőrök egy lopás elkövetőjének azonosításához.
Dr. Pfliegler Imre tragikus halála
MiskolcKultúra
Pfliegler Imre korának kiemelkedő tudású orvosa volt, akit a városban mindenki szeretett. Idős korában is dolgozott, nem tudott tétlenül élni.
Mint kés a vajba...
MiskolcSport
Kosárlabda: szombaton este megkezdődött az élvonalbeli női kosárlabda bajnokság 2026/27-es idényének küzdelemsorozata a DVTK számára.