Ugrás a tartalomra

Túlméretes szállítmányok haladnak át a városon

Létrehozva
Túlméretes járművek haladnak át Miskolc közigazgatási területén a 303. számú út - Repülőtéri út – Szirmabesenyői út vonalon - tájékoztatta portálunkat a polgármesteri hivatal.

A túlméretes szállítmányok december 11-én, a csütörtökről péntekre virradó éjszaka 00:00 és 05:00 óra között, december 11-éről december 12-ére virradó éjszaka 22:00 és 05:00 között haladnak át a városon.

Azokon az útszakaszokon, ahol a megfelelő oldaltávolság nem biztosítható a szállítmányok áthaladásának idejére, a szembejövő forgalom leállítására kell számítani.

A szállítmányt kísérő járművek biztosítják majd, sárga megkülönböztető jelzés használata mellett.

Az éven nem ez az első ilyen eset, a mostani borítóképünk is egy októberi szállítmány érkezésekor készült. 
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Hálaadó istentisztelet a Deszkatemplomban
Háromszorosan is hálát adtak a Deszkatemplomban
MiskolcEgyház
Megújult a Deszkatemplom székelykapuja, imasétány épült a templomudvarom és 25 éves a Jókai református általános iskola. Mindezekért köszönetet mondott vasárnap a Deszkatemplom közössége hálaadó istentisztelete keretében, ahol Barna Sándor református püspök hirdette az Igét.
Ki lehet a képen? - keresi a rendőrség
MiskolcBűnügy
A lakosság segítségét kérik a miskolci rendőrök egy lopás elkövetőjének azonosításához.
Dr. Pfliegler Imre tragikus halála
MiskolcKultúra
Pfliegler Imre korának kiemelkedő tudású orvosa volt, akit a városban mindenki szeretett. Idős korában is dolgozott, nem tudott tétlenül élni.
Mint kés a vajba...
MiskolcSport
Kosárlabda: szombaton este megkezdődött az élvonalbeli női kosárlabda bajnokság 2026/27-es idényének küzdelemsorozata a DVTK számára.