Ugrás a tartalomra

MSZP: hatékonyabban kell támogatni a munkavállalókat, a vállalkozókat és az önkormányzatokat

Létrehozva
Kunhalmi Ágnes és Varga László javaslatai a koronavírus-világjárvány miatt kialakult társadalmi és gazdasági válság kezelését célozzák.
Kép
Kunhalmi Ágnes és Varga László. Fotó: Juhász Ákos


Az önkormányzatok vannak a járvány elleni védekezés frontvonalában, kivéreztetés helyett a kormánynak ezért támogatnia kellene őket – jelentette ki pénteki, Miskolcon tartott sajtótájékoztatóján Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő.  

- Az elmúlt hosszú és nehéz hónapokban számtalanszor jeleztük a parlamentben, hogy a vírus miatt nehéz helyzetbe került embereket segíteni kell, ehhez pedig az önkormányzatok rendelkeznek a leghatékonyabb eszközökkel, ők vannak a legközelebb hozzájuk. Éppen ezért mondjuk folyamatosan, hogy nem elvonni kell tőlük a forrást, hanem biztosítani számukra a muníciót. Öröm számunkra, hogy így év végére egy Szabó Sándor képviselőtársammal közösen benyújtott javaslatunkat támogatni fogja a költségvetési bizottság a jövő héten – hangsúlyozta a képviselő. 


A javaslat lényege, hogy a kormány az idei és a jövő évre vonatkozóan továbbra is biztosítsa a helyi közösségi közlekedés állami támogatását, valamint hagyja a helyhatóságoknál a gépjárműadó negyven százalékát. „Ez a két tétel Miskolc esetében csaknem egymilliárd forintot jelent, ez az összeg például a járvány miatt nagyon helyesen elrendelt járatsűrítések finanszírozását tekintve is nagy segítség lehetne – mondta Varga László, aki hozzátette, amennyiben a költségvetési bizottság fideszes tagjai is támogatnák az indítványt, az MSZP partner lenne abban is, hogy ezt a házszabálytól eltérve még akár jövő héten megtárgyalja az országgyűlés.  

Kép


- Támogatni szükséges a világjárvány miatt önhibáján kívül bajba került munkavállalókat, valamint kis- és középvállalkozásokat is – erről már Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke beszélt. 

A politikus sürgette az álláskeresési támogatás kibővítését. „Jelenleg közel háromszázezer ember keres munkát az országban, és a felüknek jelenleg már semmilyen állami támogatás nem áll rendelkezésére. Ezért mondja azt az MSZP, hogy a három hónapig járó álláskeresési támogatást meg kell hosszabbítani legalább kilenc hónapra, összegét pedig minimum százezer forintban kell meghatározni. A százszázalékos táppénz bevezetése is sürgető, hiszen ezzel el tudnánk kerülni azt, hogy sokan két lázcsillapítóval induljanak dolgozni a világjárvány idején, félve attól, hogy fizetésük hatvan százalékából esetleg nem tudnának megélni" – jelentette ki Kunhalmi Ágnes, aki hozzátette, pártjuk azt javasolta, hogy a gazdaságvédelmi alapból most prioritást élvezzenek azok az intézkedések, melyek a járvány terjedésének a csökkentését, az emberek életének megmentését és a munkahelyek megőrzését célozzák.

Kép


A sajtótájékoztatót követően Kunhalmi Ágnes és Varga László Bazin Levente önkormányzati képviselő társaságában intézményeknek és családoknak adott át támogatást: a Dr. Ámbérkár Alapítványi Iskolának és a Diósgyőri Óvoda Stadion Sport Tagóvodájának száz-százezer forint jutott az MSZP Szolidaritási Alapjának megyei keretéből, intézmények ezen felül tisztítószercsomagot is kaptak. Ezen túl a politikusok – ahogyan az előző években – lyukói, vasgyári és perecesi, családoknak valamint a Perecesi Tanodának juttattak még tartós élelmiszerből és tisztítószerből álló csomagot.

Ez is érdekelhet

Ki lehet a képen? - keresi a rendőrség
MiskolcBűnügy
A lakosság segítségét kérik a miskolci rendőrök egy lopás elkövetőjének azonosításához.
Dr. Pfliegler Imre tragikus halála
MiskolcKultúra
Pfliegler Imre korának kiemelkedő tudású orvosa volt, akit a városban mindenki szeretett. Idős korában is dolgozott, nem tudott tétlenül élni.
Mint kés a vajba...
MiskolcSport
Kosárlabda: szombaton este megkezdődött az élvonalbeli női kosárlabda bajnokság 2026/27-es idényének küzdelemsorozata a DVTK számára.
Ősszel is lendületet adhatsz az ötletednek a Dialóg Egyesülettel!
MiskolcSzabadidő
Újra meghirdette ifjúsági ötletpályázatát új közösségi programok szerveződése érdekében a Dialóg Egyesület, amelynek benyújtási határideje október 11.