Ugrás a tartalomra

Egymásnak feszült Miskolc és Plzeň az adventi villamosos szavazáson

Létrehozva
Az Európa legszebb adventi villamosa címért indult idei verseny jelenleg nagyon éles, hol a miskolciak, hol a plzeňiek szívják fel jobban magukat és szavazzák az első helyre az adventi villamosukat.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Ahogyan az ismert, idén már negyedik alkalommal hirdette meg az MHD86 nevű cseh portál azt a versenyt, melyben Európa legszebb adventi villamosát keresik. A megmérettetésen az elmúlt három évben mindig toronymagasan győzött Miskolc, és úgy néz ki, hogy ebből a cseheknek, egészen pontosan Plzeň lakosságának, valamint azoknak, akik az ő szerelvényüket kedvelik, elegük lett. Erre lehet következtetni legalábbis abból, ami a szavazáson az elmúlt napokban történt.

Nézzük szépen sorjában: a verseny néhány nappal ezelőtt indult, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. pedig az elmúlt héten csütörtökön küldte ki az erről szóló közleményt, melyben mindenkit arra buzdított, szavazzon Miskolc mézeskalács házikóvá alakított villamosára, vagyis az örök adventi villamosra, a 202-es sorszámú Tátra szerelvényre.

A felhívás négy és fél óra alatt célt ért: bár csütörtökön kora délután még a kedvelt söréről ismert város kék színekbe öltöztetett szerelvénye vezetett az összes voks több mint 61 százalékával, Miskolcnak pedig a szavazatok mindössze hat százaléka állt rendelkezésére, még aznap, a koraesti órákra egyenlített, majd előzött Miskolc. Pénteken, a Miskolci Napló lapzártájakor a voksok 46 százalékát tudta magáénak a miskolci mézeskalács házikó, 28 százaléka volt a cseh kocsinak, a fennmaradó szavazatokon pedig a másik 22 szerelvény osztozott.

Ekkor a plizeňiek mozgósítani kezdtek: a szombat déli órákra lekörözték a miskolci villamost. Miskolc sem hagyta magát: vasárnap így már hol ez, hol az a szerelvény tudta magáénak a jellemzően csak néhány százzal több szavazatot, és azzal az első helyet. A kiélezett verseny hétfőn is folytatódott, bár napközben vezetett a miskolci adventi villamos is, a cikkünk írásakor ismét Plzeňé volt az első hely. Kérdés, hogy meddig?

Kép
Az MHD86 nevű cseh portál "Európa legszebb adventi villamosa' szavazásának állása 2020. december 14-én este kilenc körül.

Azt, hogy a csehek most igazán nyerni akarnak, jól mutatja a tény, hogy tavaly december 29-én, néhány nappal a voksolás vége előtt a miskolci szerelvénynek körülbelül negyvennyolcezer voksa volt, ezzel pedig a szavazatok 58 százalékát magáénak tudta. Tavaly tehát, mivel a plzeňiek korábban feladták, a voksok is jóval kényelmesebben érkeztek. Jelenleg bőven száztízezer szavazat felett jár mindkét esélyes villamos, cikkünk zárása idején ötezerrel vezetett a cseh város villamosa. A verseny viszont még egyáltalán nem dőlt el, szavazni ugyanis még három héten át, 2021. január 3-án este hat óráig lehet.

Néhány szó a voksolásról:
- A művelet alapvetően pont úgy zajlik, mint az elmúlt években. Ha azt szeretnénk, idén is a miskolci szerelvény nyerjen, akkor az MHD86 oldal szavazásán nem kell mást tenni, mint bejelölni Miskolcot majd a „Hlasujte” gombra kattintva véglegesíthető a szavazatunk.
- Szavazni elvileg mindennap lehet, számítógépről, laptopról, mobiltelefon(ok)ról, minden eszközről napi három alkalommal.

Bár a cikkben kétszer is elrejtettünk élő linket, biztos, ami biztos, szavazni az alábbi linken lehet: https://mhd86.cz/2020/12/09/anketa-nejhezci-vanocni-tramvaj-2020/

Ez is érdekelhet

Az MTK könnyen verte a DVTK-t
MiskolcSport
Labdarúgás: nincs még pontja a piros-fehérek élvonalbeli női csapatának.
Képgaléria
Bükki szlovák nemzetiségi nap: hídépítés a múlt és a jövő nemzedéke között
MiskolcKultúra
Bükkszentlászlón rendezett szombaton Szlovák Nemzetiségi Találkozót a környező települések hagyományőrző csoportjaival a miskolci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, hogy továbbadja értékeit a jövő generiációjának.
A bérautó rejtélyes balesetei
MiskolcKultúra
Érdekes cikket közölt a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap 1936 szeptemberében. Egy bérautóról szólt az írás, amely több balesetet okozott a harmincas években.
Fiatal zenekarok ébresztenék fel a miskolci undergroundot
MiskolcSzabadidő
Új, alulról szerveződő zenei esemény indul Miskolcon: október 9-én és 10-én rendezik meg a Miskolci Csendháborítást a Grizzly Music Pubban. A kétestés kocsmafesztiválon tizenkét feltörekvő előadó lép színpadra, a cél pedig egy aktív, fiatal miskolci underground közeg építése.