Ugrás a tartalomra

Segítség és adakozás 400 kilométerről

Létrehozva
Egy Sopron melletti településen él. Az országnak abban a szegletében, ahol csak elvétve találni mélyszegénységben élő családokat. Aki csak teheti, a határon túli településekre jár dolgozni, oda, ahol a jól elvégzett munkát megfizetik. Árki László akkor kel, amikor mások éppen nyugovóra térnek.

Sötétben ér bécsi munkahelyére, ahol beül 40 tonnás kamionjába és elindul, hogy friss élelmiszerekkel töltse fel a boltokat. Mire felkel a nap, már végez is munkájával és indul hazafelé.
Három évvel ezelőtt, a karácsonyi készülődés idején egy televíziós tudósításra figyelt fel, ami arról szólt, hogy vannak az országnak olyan részei, ahol sok család számára már nem azt jelenti a karácsony, mint jelentette régen. Sokan a nagy iparvállalatok összeomlása miatt munkanélkülivé váltak és egyre nehezebb biztosítani családjuk számára a mindennapi megélhetést. A tudósításban gyerekek beszéltek arról, mit kérnének a Jézuskától. Volt, aki már nem ajándékokat sorolt, csak annyit mondott, azt kéri, hogy legyen meleg a szobában és legyen újra együtt a család.

Kép

Úgy érezte, neki is tennie kell valamit azért, hogy jobb legyen a nehéz sorban élő családok élete. Egy közös barátunk hozott össze engem Árki Lacival. Azt kérte tőlem, segítsek neki olyan családokat találni, ahol nagy szükség van a támogatásra. Először egy bodrogközi településen, Karcsán élő családokhoz jutottak el az összegyűjtött távolról érkező ajándékok. Tavaly Bazin Levente miskolci képviselő segítségével egy bulgárföldi három kiskorú gyermekét egyedül nevelő édesanya lakása telt meg ajándékcsomagokkal.

Kép

Árki Laci idén is megérkezett Miskolcra karácsonyi adományokkal teli teherautóján. A már tavaly megismert bulgárföldi család támogatása mellett Hegedűs Andrea tanácsnok a családsegítőktől szerzett információk alapján választotta ki azokat a családokat, akik átvehették a Sopronban és környéki településeken élő névtelen jóakarók csomagjait. Egy perecesi, egy parasznyai és egy varbói családhoz segített eljuttatni a szeretet különleges ajándékait.
Árki Laci azzal búcsúzott, hogy jövőre újra gyűjt, és megint eljön hozzánk, mert ismét megbizonyosodott arról, hogy jó helyre kerültek az adományok. És nevetve hozzátette, majd több napra jövök, hogy megismerjem a várost is.

Ez is érdekelhet

Tiszai pályaudvar tavaszi nagytakarítás Fotó: Osztie Tibor
Megszépül a Tiszai pályaudvar környéke
Miskolc
Nagy volt a sürgés-forgás a Tiszai pályaudvar környékén húsvét után kedd reggel.
Szeles időnk lesz, de legalább sok napsütéssel
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Kedden sok napsütésre számíthatunk a térségben, az időnként megjelenő felhőkből említésre méltó csapadék sehol sem várható.
Az Erenyőn és a Fonodán is kátyúmentesítenek
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról kedd reggel.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.