Ugrás a tartalomra

Boldog(abb) újévet, Miskolc!

Létrehozva
Sikerekben és egészségben gazdag újévet kíván a minap.hu szerkesztősége minden kedves olvasójának!

Kép

Nagyon más ez a szilveszter, mint az elmúlt években. Ez persze nem meglepő, a járványügyi szabályokat ismerjük mind, az óév utolsó perceiben ezzel már senkit sem traktálnánk.

Kép
Fotó: Mocsári László

Bár a nagy bulik elmaradtak, úgy tűnik, hogy a miskolciak sok-sok kicsi, - vélhetően tíz főnél nem nagyobb – partival pótolják azokat. Ez volt legalábbis az érzésünk kora este, ahogy a belvárosban végigsétáltunk. Lakásokból, erkélyekről szóltak a jobbnál jobb zenék, sőt olyan is volt, ahol a szomszédból zenét kértek a szilveszterezők.

A belvárosban öt és nyolc között még sokan tettek egy sétát, hogy elbúcsúzzanak a 2020-as évtől, azonban este nyolcra kiürült a város. Nem meglepő, hiszen a kijárási tilalom december 31-én is elkezdődött ekkor.

Kép

Képgalériánkban azt mutatjuk meg milyenek voltak 2020 utolsó órái a belvárosban, illetve Mocsári László fotóriporterünk montázsain az elmúlt évek bulijait és az idei szilvesztert is összevetjük:

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Ez is érdekelhet

Az MTK könnyen verte a DVTK-t
MiskolcSport
Labdarúgás: nincs még pontja a piros-fehérek élvonalbeli női csapatának.
Képgaléria
Bükki szlovák nemzetiségi nap: hídépítés a múlt és a jövő nemzedéke között
MiskolcKultúra
Bükkszentlászlón rendezett szombaton Szlovák Nemzetiségi Találkozót a környező települések hagyományőrző csoportjaival a miskolci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, hogy továbbadja értékeit a jövő generiációjának.
A bérautó rejtélyes balesetei
MiskolcKultúra
Érdekes cikket közölt a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap 1936 szeptemberében. Egy bérautóról szólt az írás, amely több balesetet okozott a harmincas években.
Fiatal zenekarok ébresztenék fel a miskolci undergroundot
MiskolcSzabadidő
Új, alulról szerveződő zenei esemény indul Miskolcon: október 9-én és 10-én rendezik meg a Miskolci Csendháborítást a Grizzly Music Pubban. A kétestés kocsmafesztiválon tizenkét feltörekvő előadó lép színpadra, a cél pedig egy aktív, fiatal miskolci underground közeg építése.