Ugrás a tartalomra

Ökölpacsival pecsételték meg az együttműködést

Létrehozva
Aláírták a megállapodást: számos területen segítheti egymást a jövőben a Miskolci Egyetem és a Csillagpont Rádió.

A Miskolci Egyetem és a Csillagpont Rádió Alapítvány – a társadalmi kötelezettségvállalás jegyében – együttműködési megállapodást írt alá hétfő délelőtt az egyetem főépületének Fintelligence Termében. Az együttműködés főként az egészség témakörét érinti, valamint az azzal összefüggő oktatási-képzési, kutatás-fejlesztési tevékenységeket.

Kép
Fotó: Végh Csaba

Az eseményen prof. dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora és dr. Mátyás Lajos, a Csillagpont Rádió Alapítvány kuratóriumának elnöke képviselték a két intézményt.

Közös munka

Az eseményen beszéltek a megállapodás kölcsönös előnyeiről: az egyetem friss témákkal, hírekkel, új műsorokkal, valamint akár jövőbeli kollégákkal is elláthatja a rádiót, ami cserébe megjelenési felületet, a hallgatók számára pedig gyakorlati lehetőséget biztosít majd.
Elmondták, hogy a közeljövőben létrejön egy hallgatókból, oktatókból, valamint a Csillagpont Rádió munkatársaiból álló csoport, ami a kampuszon történt eseményekről, kulturális, oktatási, tudományos egyetemi hírekről számol majd be, heti rendszerességgel egy 30-40 perces műsor formájában. A hallgatók betekinthetnek egy rádió mindennapjaiba, bekapcsolódhatnak akár a szerkesztési, akár a vágási folyamatokba. A megállapodás keretében a média, kommunikáció, marketing tématerületi szakos hallgatók a gyakorlati idejüket a Csillagpont Rádiónál tölthetik. A szervezet kollégái együttműködnek majd a TDK és szakdolgozati témák keresésében, kidolgozásában, szakmailag is támogatva a Miskolci Egyetemet és az itt tanuló hallgatókat.

Célkeresztben az egészségügy

- A Csillagpont az egyetlen egészség és sport tematikájú rádió az országban, ennek megfelelően szeretnénk a helyi közéletbe is bekapcsolódni, valamint lehetőséget biztosítani, hogy a frekvenciánkon megjelenjen minden olyan hír, ami a vételkörzetünk lakosságát érdekelheti – fogalmazott dr. Mátyás Lajos, aki hozzátette, hogy a mostani megállapodás célja egy interaktív parnteri kapcsolat kialakítása.

Prof. dr. Horváth Zita szerint komoly előnyt jelent a Csillagpont Rádió profilja.
- A rádiónak fókuszában van az egészségtudomány, emellett fizikailag is egy kórház területén fekszik. Nálunk folyik egészségügyi képzés, kihelyezett tanszékünk is van a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórházban. Fontos tehát az ottani jó kapcsolat és az, hogy az egészségügy területén végzett tevékenységünk is minél szélesebb körben tudjon megjelenni – véli a rektornő.

Az esemény végén Prof. dr. Horváth Zita és dr. Mátyás Lajos aláírták a megállapodási szerződést, majd - vírusvédelmi okokból - kézfogás helyett ökölpacsival pecsételték meg az újdonsült együttműködést.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.