Ugrás a tartalomra

Digitális Miskolc Program – most már a használók a tulajdonosai a laptopoknak

Létrehozva
Január elején lépett hatályba az a törvény, amely kimondja: a Digitális Miskolc Programban kapott laptopok 2021-től a használóik tulajdonába kerültek át.

Dr. Ignácz Dávid jegyző arról tájékoztatta a pályázatban nyertes laptophasználókat, hogy a számítástechnikai eszközök ingyen a használóikhoz kerültek, ami azt is jelenti, hogy a szervizelését és karbantartását mindenki maga intézheti. A jogszabály értelmében az ügyfél-támogatás megszűnik. Mindezekről e-mailben tájékoztatták az érintetteket.

Az országban elsőként Miskolcon indították el hazánk addigi legnagyobb lakossági számítógépes fejlesztését 2013-ban. A cél az volt, hogy a leszakadó térségekben élők digitális tudását fejlesszék. A Digitális Közösség Program keretében mintegy 17 ezer laptopot osztottak ki a pályázók – iskolások, egyetemi hallgatók, álláskeresők, kisgyerekes szülők, aktív idősek – között.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.