Ugrás a tartalomra

Forgalmi rend változás a várfelújítás miatt

Létrehozva
A Tokaji Ferenc utcának a Ferenczi Sándor utcától (a körforgalomtól) kezdődő szakaszán az eddigi egyirányúságot kétirányúra módosítják, de csak a „Tündérkerthez” vezető csatlakozásig - olvasható a polgármesteri hivatal sajtóosztálya által kiadott közleményben.

A Tokaji Ferenc utca további részén, tehát a Vár utcáig és tovább (az utca itt már a Bartók Béla nevet viseli) marad az egyirányúsítás. Az említett, mintegy 250 méteres szakaszon azért van szükség az ideiglenes forgalmi rendre, mert a „tündérkertes” becsatlakozásnál épül ki az az útvonal, amerre a vár építkezésén teherautók járnak majd ki-be. A nagyméretű gépjárműveknek szűkségük van a megfelelő útszélességre, ezért az érintett szakaszon a parkolás is tiltott lesz február 8-tól, mindkét oldali járda mentén. 

A parkolási tilalom hétköznapokon, tehát hétfőtől péntekig, továbbá szombaton 6:00–18:00 óra között érvényes. Ennek hatálya is várhatóan 2022 végéig tart  - zárul a polgármesteri hivatal közleménye. .
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.