Ugrás a tartalomra

Gyorsabban kiérnek a rendészek, ha hívják őket

Létrehozva
Átszervezik a Miskolci Önkormányzati Rendészet járőrszolgálatát: négy körzetet alakítanak ki, mindenhova jut majd egy-egy járőrautó, hogy a rendészek minél hamarabb kiérhessenek arra a bejelentett helyszínre, ahol intézkedniük kell.
Kép
Fotó: Végh Csaba

A rendészet átalakítását egy cél vezérli: közelebb jutni a lakossághoz, ezáltal lerövidíteni a reagálási időt – erről Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet vezetője számolt be. – A minél magasabb szintű munka érdekében új típusú járőrszolgálatot vezetünk be a közterületeken, új körzeteket alakítunk ki, szám szerint négyet, ahol egyenként lesz egy-egy gépkocsizó járőrszolgálat is. Egy vagy két gyalogos járőrszolgálatot kapnak a területek, valamint a tervek szerint mezőőri szolgálat is megerősíti munkánkat. 
Ahogyan a vezető elmondta, eddig egy vagy két gépkocsizó járőrszolgálat jutott a város egészére. – Ha kollégám például Lillafüreden intézkedett, és az Avasra hívták, húsz-harminc perc alatt ért át. Ez az idő most lerövidül majd, így elérhetőbbek leszünk – fogalmazott Vincze Csaba.

Kép

Soltész Dávid, a Miskolci Önkormányzati Rendészet Járőrszolgálati Osztályának vezetője elmondta, a négy égtájnak megfelelően északkeleti, északnyugati, délkeleti és délnyugati kiosztásban alakították ki a négy területet. – Ha érkezik egy bejelentés az operatív műveleti központ irányítója részére, akkor ő fogja látni a járőrkörzetben teljesítő kollégák jelét. Ennek alapján tudja majd, hogy melyik járőrpáros van a legközelebb az intézkedést igénylő helyszínhez – mondta.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.