Ugrás a tartalomra

Már csomagol, és hamarosan költözik a vár népe

Létrehozva
A várrekonstrukció második üteme napokon belül elkezdődik, a munkálatok várhatóan két évig tartanak. 
Preview Image
Költözik a vár népe - Juhász Ákos képgalériája

Az elmúlt napokban ismét élettel telt meg a Diósgyőri vár. Egyelőre nem arról van szó, hogy a járványügyi korlátozások feloldása miatt a látogatók térhettek vissza a műemlék falak közé, a hír azonban így is örömteli: a rekonstrukció előkészítésének részeként megkezdődött a kiállítási terek kiürítése, a berendezési tárgyak elcsomagolása és elszállítása. A várat is üzemeltető Miskolci Kulturális Központ (MKK) ügyvezetője a minap.hu érdeklődésére elmondta, reményeik szerint február végére teljesen üres állapotban tudják majd átadni a létesítményt a kivitelező számára.

- A most zajló munkálatokat nagyon gondosan előkészítettük korábban, hiszen az a célunk, hogy a felújítás végével, vagyis bő két év múlva ugyanilyen szép állapotban kerülhessenek ide vissza ezek a kiállítási és berendezési tárgyak – hangsúlyozta Novák Irén.

Ennek érdekében az MKK segítségül hívta a Herman Ottó Múzeum szakembereit, illetve a Diósgyőri vár régész-tudományos szakértőjét is. „Megvizsgáltuk, milyen tárgyakat milyen típusú csomagolóanyagba szükséges elcsomagolni és nagyon gondosan választottuk ki azt a páramentes, száraz, jól szellőző helyiséget is, ahol elhelyezzük majd őket” – tette hozzá.

Kép


Újjáépítés miatt zárva

Szerdán délelőtt a lovagterem már csaknem üres volt, az MKK szakemberei éppen a világítótesteket szerelték le, a kiállítási tárgyak pedig katonás sorban várakoztak leltározásra és csomagolásra. Mint megtudtuk, a tereket az elmúlt időszakban pontosan befotózták, sőt videós dokumentációt is készítettek azokról annak érdekében, hogy a megújult vár újranyitásakor pontosan tudják, minek hol van a helye. Novák Irén a minap.hu-nak azt is elmondta: a rekonstrukció miatt a következő két évben a Diósgyőri vár díszkivilágítása sem fog működni, a világítótesteket a hétvégén kezdik majd leszerelni. 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a konzorciumi partnerek hétfőn írták alá a kivitelezői szerződést a miskolci városházán. A tervek szerint február 9-én – az építési terület átadásával – megkezdődik a diósgyőri vár rekonstrukciójának második üteme. A beruházás összértéke meghaladja a 10 milliárd forintot, a kormányzati támogatást 1,5 milliárddal egészíti ki a miskolci önkormányzat.

Kép
Így már nem sokáig láthatjuk a várat. Fotó: Juhász Ákos

A koronavírus világjárvány miatt bevezetett őszi korlátozások okán a Diósgyőri vár utoljára november 10-én fogadott vendégeket, az MKK azonban az elmúlt hónapokban is folyamatosan dolgozott. Jelenleg már az újjáépítés utáni időkre is készülnek.

Zászlóshajó 

Kép

- A Diósgyőri vár nagy büszkesége egész Miskolcnak. Az MKK zászlóshatóként tekint a létesítményre, mellyel nagyon szép eredményeket értünk el az elmúlt években. Ismert, hogy a rekonstrukció első ütemét megelőzően mindössze 35-40 ezer ember kereste fel a várat évente, 2019-ben viszont ez a szám már a 170 ezret is meghaladta. Kijelenthető, hogy a Diósgyőri vár országosan és nemzetközi szinten is rákerült a turisztikai térképre. Éppen ezért kollégáimmal az építkezés alatt is azon fogunk dolgozni, hogy fenntartsuk az emberek érdeklődését – mondta Novák Irén, aki hozzátette, a korábbi várrekonstrukcióhoz hasonlóan most is gondolkodnak várépítő túrák szervezésén, természetesen csak olyankor, mikor ezek a lakosság számára is biztonságosan megszervezhetők. 

A hagyományosan a várban megrendezett népszerű programok egy része pedig átmenetileg néhány méterrel arrébb költözik a Lovagi tornák terére és a vásártérre. Természetesen csak akkor, amikor majd ezt a járványügyi helyzet lehetővé teszi.

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.
Állatok világnapja az Állatkertben
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben – egész napos programokkal várják a látogatókat
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. A jeles nap alkalmából a Miskolci Állatkert egész napos programsorozattal várja látogatóit, amelynek középpontjában az állatvédelem, a természetvédelem és a felelős állattartás áll.
Fazola nap
Időutazás a hámorok völgyében
MiskolcKultúra
Életre kel a múlt a XIX. Fazola Napon Újmassán, az Őskohónál szeptember 26-án, szombaton délelőtt. Látványos bemutatók, interaktív tudományos játékok és színes családi programok!