Ugrás a tartalomra

A piros továbbra is tilos!

Létrehozva
Öt óra alatt kilenc járművezető hajtott tovább a jelzőlámpa tilos jelzése ellenére Miskolcon. A rendőrök mindegyikükkel szemben intézkedtek.

A közlekedési jelzőlámpa jelzéseinek a figyelmen kívül hagyása a legsúlyosabb szabályszegések közé tartozik, amelynek következménye tragikus is lehet.

Ezen lehetséges tragédiák megelőzésének érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály járőrei rendszeresen célzott ellenőrzéseket tartanak, amelyre legutóbb február 3-án került sor.

A Miskolcon történt ellenőrzés során öt órán belül kilenc olyan gépjárművezetővel szemben kellett intézkedniük, akik a közlekedési jelzőlámpa tilos jelzését figyelmen kívül hagyva hajtottak tovább.

A rendőrök a szabályszegő autósokat megállították, és valamennyi gépjárművezetővel szemben 50.000 forint közigazgatási bírságot, illetve nyolc közúti közlekedési előéleti pontot szabtak ki.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.