Ugrás a tartalomra

Szűkebbre szabták Miskolc költségvetését

Létrehozva
Elkészült Miskolc költségvetés-tervezete, amelyben a tavalyinál is szűkebbre és takarékosabbra tervezték az idei évet. A járványhelyzet, a kormányzati elvonások, és a bevételkiesések miatt több milliárdos hiány van az idei büdzsében. Emiatt lényegesen kevesebb pénz jut a többi között a tömegközlekedésre, a kultúrára vagy a civilek támogatására. Kormányzati segítség nélkül súlyos helyzetbe kerülhet a város. Márciusban dönt a kormány a kompenzációról, azután válhatnak véglegessé a költségvetési számok.

Két hónapos előkészítő munkával elkészült Miskolc idei költségvetés-tervezete, amelyről minden városi intézménnyel, vállalattal, és politikai párttal külön is egyeztettek. Az önkormányzat idei gazdálkodását leginkább az határozza majd meg, hogy csaknem 10 milliárd forint hiányzik az idei büdzséből, ezért kellett sokkal szűkebbre szabni azt, és csak annyit költhet a város, amekkora a bevétele.
"Mi most ténylegesen annyi szolgáltatást tudunk csak igénybe venni, amit ki is tudunk fizetni - mondta a Miskolc Televíziónak Veres Pál polgármester.- Olyan felelősséggel összeállított költségvetés a mostani, ami tényleg annyi pénzt fog elkölteni, ami reálisan, ebben a pillanatban látható, hogy befolyik majd a város kasszájába. Azt mondom, hogy ez egy nagyon feszes és nem egy vidám költségvetés. Ez azt jelenti, hogy ezek a bevételi kiesések most már érintik azok a szolgáltatásokat, amelyeket közvetlenül a város polgárai is érzékelni fognak."

Kép

A legnehezebb helyzetben a tömegközlekedés van, hiszen a járványhelyzet miatt sokkal kevesebben utaznak a miskolci buszokon és villamosokon. Az utasszámmal együtt pedig a bevétel is jelentősen csökkent. Négy milliárd forint már eleve hiányzott a MVK kasszájából, mert az előző városvezetés 2015 és 2019 között nem fizette ki a vállalatnak a megrendelt szolgáltatást. Ezt tetézte, hogy a kormány tavaly megvonta a csaknem fél milliárd forintos állami támogatást. A buszok emiatt már most is a tanszüneti menetrend szerint járnak.
Az ingyenessé tett közterületi parkolás havonta 80-90 millió forintos bevételkiesést jelent a városnak, immár több hónapja. Így a költségvetés-tervezetből ezt az összeget is ki kellett hagyni, ahogy a kormány döntése miatt a gépjármű és az iparűzési adóból származó bevétellel sem tud jelenleg számolni a város. A bérletidíj-moratóriumból származó hiányt pedig most számolják.
Kevesebb jut a kultúrára, a sportra és a civilek támogatására is. Önerőből nagyobb beruházások sem tudnak idén elindulni, a már megkezdettek fejlesztéseket azonban mindenképpen folytatják és befejezik – tette hozzá a polgármester.
A jelenlegi költségvetési számokat újratervezni abban az esetben lehet, ha megérkezik az ígért kormányzati segítség. "Mi kíváncsian várjuk mi az a pénzösszeg, amit Miskolc kap - mondta Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője. - Ha ilyen pénz érkezik, akkor nyilván annak a helye már megvan, a költségvetésben a prioritásokat már kijelöltük. Természetesen ezek közé tartozik a tömegközlekedés, annak a színvonalának a fenntartása illetve maga a városüzemeltetés, itt elsősorban a Városgazda kft-re gondolok."
Pénteken újra találkozik Gulyás Gergely miniszterrel Miskolc polgármestere. A kormány március közepén dönt az önkormányzatok kompenzációjáról. Az pedig, hogy pontosan mennyi pénzből gazdálkodhat idén a város, ezután dől majd el.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.
Adj vért a légimentőkkel! - még nem késő bekapcsolódni
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
Szombat, 17 óráig, a miskolci Polgármesteri Hivatal előtt várja a véradókat a Vöröskereszt megyei szervezete a légimentőkkel, hogy mások is túlélhessék.
Mintha csak a Donnie Darkoból csöppentek volna ide - újszülöttek a Miskolci Állatkertben
MiskolcKörnyezet
Az elmúlt időszak mozgalmasan telt a Miskolci Állatkert nagy maráinál: három anya összesen hat kölyöknek adott életet. A kicsik szépen cseperednek, egyre bátrabban fedezik fel környezetüket, és mostanra már mind a hatan láthatók a kifutóban.
Újra elindult a programsorozat
MiskolcKultúra
A szervezővel beszélgettünk a Múzsák Kertje új irodalmi-művészeti rendezvényeiről. Parázs István elmondta, kint is bent is tervezi kihasználni a lehetőséget, hogy felélessze az évekig működő sorozatot.