Ugrás a tartalomra

Rendészek segítik az MVK jegyellenőreinek a munkáját

Létrehozva
A MIÖR munkatársai a kötelező maszkviselés betartatásában, és a jegyellenőzés folyamatán is segítséget nyújtanak a közlekedési vállalat dolgozóinak.

A Miskolci Önkormányzati (MIÖR) rendészet is segíti az Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) jegyellenőreinek munkáját. A két önkormányzati szervezet évek óta együttműködik a szabályszegések visszaszorítása érdekében.

Az MVK villamosközlekedési igazgatója a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, a város utcáin naponta csaknem 150 autóbusz és villamos közlekedik. A járványhelyzetben a maszk viselése kötelező a megállókban, és a buszokra, vagy a villamosokra is csak orrot és szájat eltakarva lehet felszállni. Erre a jegyellenőrök és a rendészek is felhívják az utazók figyelmét.

Kép
fotó: Mocsári László

- A jegyellenőrök sokszor találkoznak olyan esetekkel, amikor a bliccelő nem hajlandó megmutatni az okmányait. Ilyenkor segítség az, hogyha egy rendész kolléga is ott van mellettünk, így azért együttműködőbbek az emberek. Illetve ritka ugyan, de sajnos az is előfordul, hogy atrocitások érik a jegyellenőröket - mondta el Juhász János.

A rendészet vezetője azt mondja, probléma esetén munkatársai tényleges segítséget tudnak nyújtani az MVK-s jegyellenőröknek.

- Az ellenőrzések során, ha szükséges, megállapítják intézkedés alá vont személy azonosságát, ez természetesen a jegy nélküli utazás vagy érvénytelen jeggyel történő utazás esetén fordul elő - hangsúlyozta Vincze Csaba.

Illetve amennyiben szükséges és indokolt - folyatta -, személyi szabadságot korlátozó intézkedést foganatosítanak, vagyis visszatartják a személyt adott helyzetben akár a rendőrség kiérkezéséig.

Kép

A rendész párosok a jegyeket és bérleteket nem ellenőrzik, de olyan járatokra is felszállnak, ahol előfordulhat rendbontás. A járványhelyzetben, ha valaki nem megfelelően, vagy egyáltalán nem viseli a maszkot a megállókban, a buszon vagy villamoson akkor figyelmeztetnek is a rendészet munkatársai. Aki nem együttműködő, az ellen akár szabálysértési feljelentést is tehetnek.

Ez is érdekelhet

Újra elindult a programsorozat
MiskolcKultúra
A szervezővel beszélgettünk a Múzsák Kertje új irodalmi-művészeti rendezvényeiről. Parázs István elmondta, kint is bent is tervezi kihasználni a lehetőséget, hogy felélessze az évekig működő sorozatot.
Képgaléria
PdyhArt24 - 24 órás alkotás
24 órás festőmaraton a pszichoszociálisan sérült emberekért
MiskolcKultúraEgészség
A PsychArt® 24 Művészeti Maraton a pszichoszociálisan sérült embereket érintő problémákra, és diszkriminációra hívta fel a figyelmet a Moravcsik Alapítvány szervezésében, ahol péntek dél és szombat dél között, kilenc városban gyűltek össze alkotók, Miskolcon a Zenepalotában.
Nagy csatában veszítettek a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I/B férfi, Piros csoport, 2026/27-es bajnokság, őszi szezon, 1. forduló.
Amikor a főutca maga volt a piac - Vásári forgatag a régi Miskolcon
MiskolcKultúra
Milyen lehetett a vásári forgatag a 19. századi Miskolcon? Szerencsére a ránk maradt, forrásértékű leírások segítenek azt rekonstruálni - írja Nagy Attila helytörténész.