Ujhelyi István a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a szombati Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányrendelet-módosítás, miszerint a koronavírus elleni védettségi igazolványban nem tüntetik fel, kit melyik vakcinával oltanak be.
Problémaként beszélt arról, hogy a módosítás szerint a központi nyilvántartásban sem fog szerepelni ez az adat. Ez pedig fontos információ a mellékhatások, illetve későbbi betegségek szempontjából - jegyezte meg.
Az ellenzéki politikus kitért arra, hogy az európai országok nagy része - még a baráti Lengyelország is - és az EU vezetői is azon az állásponton vannak: csak olyan oltásokat fogadnak majd el az egységes uniós oltási igazolvány rendszerében, amely megkapta az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét.
Kifejtette: ez azt jelenti, hogy a magyar munkavállalókra - köztük az ingázókra, vagy fuvarozókra - továbbra is vonatkozni fognak az utazási korlátozások. Hozzátette: azok is tiltólistára kerülhetnek, akik nyugati oltóanyagot kaptak ugyan, de ezt a megfelelő magyar igazolás hiányában nem tudják bizonyítani.
Ujhelyi István szerint "egyetlen megoldás van az Orbánék által felállított csapdára", ha a kormány sürgősen egyeztet az orosz, illetve kínai vakcinagyártókkal, és arra kéri őket, hogy mielőbb adják be engedélykérelmüket az uniós hatósághoz.
Hozzátette: ha a Szputnyik V és a Sinopharm oltóanyaga is megkapja az európai engedélyt, akkor mindenki megnyugodhat.
Az MSZP a védettségi igazolás módosításának visszavonását kéri
Létrehozva
A koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló kormányrendelet módosításának azonnali visszavonását követelte az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője hétfőn.
Ez is érdekelhet
Újra elindult a programsorozat
A szervezővel beszélgettünk a Múzsák Kertje új irodalmi-művészeti rendezvényeiről. Parázs István elmondta, kint is bent is tervezi kihasználni a lehetőséget, hogy felélessze az évekig működő sorozatot.
24 órás festőmaraton a pszichoszociálisan sérült emberekért
A PsychArt® 24 Művészeti Maraton a pszichoszociálisan sérült embereket érintő problémákra, és diszkriminációra hívta fel a figyelmet a Moravcsik Alapítvány szervezésében, ahol péntek dél és szombat dél között, kilenc városban gyűltek össze alkotók, Miskolcon a Zenepalotában.
Nagy csatában veszítettek a Farkasok
Kosárlabda: NB I/B férfi, Piros csoport, 2026/27-es bajnokság, őszi szezon, 1. forduló.
Amikor a főutca maga volt a piac - Vásári forgatag a régi Miskolcon
Milyen lehetett a vásári forgatag a 19. századi Miskolcon? Szerencsére a ránk maradt, forrásértékű leírások segítenek azt rekonstruálni - írja Nagy Attila helytörténész.