Ugrás a tartalomra

Van megoldás a kellemetlenkedő galambok ellen

Létrehozva
A szakemberek állítják: a fogamzásgátlás lehet a megoldás a belvárosban elszaporodott galambokra.
Kép
Fotó: Mocsári László

Az állatok nem kis bosszúságot okoznak, főleg a Centrumnál és környékén évek óta sok a galamb. Az elszaporodott, csapatokban élő állatok nemcsak a járókelőket ijesztik meg alkalmanként, de az üzlettulajdonosoknak is sok kellemetlenséget okoznak. – Megnehezítik a mindennapjainkat – mondja Hriczó Györgyi. – A sok ürülék, a tollak, de nem egyszer volt már példa arra is, hogy valakinek a süteményébe, kávéjába belepottyantak „dolgok”.

Boncsér Istvánné is tapasztalja: sok a galamb a belvárosban. – Minden reggel azzal kezdünk, hogy letakarítjuk az előttünk lévő járdát, illetve a lépcsőt. Bizony előfordult már, hogy a kirakatot néző vevőket is megtisztelték.

Elriasztani őket nem egyszerű feladat. A felszerelt madárriasztó tüskék és mű ragadozó madarak ugyanis csak rövid időre tartják távol a galambokat. Hamar rájönnek, hogy csak el akarják őket ijeszteni.

Kép

A Mályi Madármentő Állomás vezetője azt mondja, az emberek is sokat tehetnének a galambok további elszaporodása ellen: fontos lenne, hogy ne biztosítsunk számukra fészkelésre alkalmas elhagyatott helyeket és ne etessük őket. – Úgy is tehetünk ellenük, hogy megszüntetjük azokat az élőhelyeket, ahol költeni tudnak: a nyitva hagyott tető- és padlástereket, a kiülőket – tette hozzá Lehoczky Krisztián. A szakértő szerint a galambok számának csökkentése érdekében a leghumánusabb módszer a fogamzásgátlás lenne. – Ez azt jelenti, hogy szaporulat hiányában egy idő után csökken, kikopik Miskolc belvárosából ez a galambszám.

Miskolcon jelenleg is zajlik a fogamzásgátló csalétkek kihelyezése. A város érintett területeit pedig rendszeresen fertőtlenítik.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
PdyhArt24 - 24 órás alkotás
24 órás festőmaraton a pszichoszociálisan sérült emberekért
MiskolcKultúraEgészség
A PsychArt® 24 Művészeti Maraton apszichoszociálisan sérült embereket érintő problémákra, és diszkriminációra hívta fel a figyelmet a Moravcsik Alapítvány szervezésében, ahol péntek dél és szombat dél között, kilenc városban gyűltek össze alkotók, Miskolcon a Zenepalotában.
Nagy csatában veszítettek a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I/B férfi, Piros csoport, 2026/27-es bajnokság, őszi szezon, 1. forduló.
Amikor a főutca maga volt a piac - Vásári forgatag a régi Miskolcon
MiskolcKultúra
Milyen lehetett a vásári forgatag a 19. századi Miskolcon? Szerencsére a ránk maradt, forrásértékű leírások segítenek azt rekonstruálni - írja Nagy Attila helytörténész.
A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.