Ugrás a tartalomra

Szopkó Tibor: a nehéz helyzet ellenére is felelősen gazdálkodik Miskolc

Létrehozva
A világjárvány miatt várhatóan a 2021-es év is sok nehézséget rejt Miskolc számára, azonban a városvezetés igyekszik arra koncentrálni, hogy a város ne csupán túlélje ezt az évet, hanem a lehetőségekhez képest fejlődjön is – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Szopkó Tibor, a Velünk a Város önkormányzati képviselője. 
Kép
Szopkó Tibor. Fotó: Mocsári László

"A Számadó kiadványunkból is kiderül, hogy frakciónk és Veres Pál polgármester nagyon súlyos gazdasági örökséget vett át 2019 őszén. Kifizetetlen számlák, pazarló városháza és holding, valamint egy igen jelentős adósságállomány jellemezte az időszakot, ezzel kellett megharcolnunk.” – hangsúlyozta a politikus, aki elmondta azt is: az azt megelőző évek városi költségvetései csak látszólag voltak egyensúlyban, mivel az előző városvezetés olyan bevételekkel is tervezett, melyek tudták, hogy nem teljesülhetnek.
 
A 2019 őszén felállt jelenlegi városvezetés feltett szándéka volt a 2020-as költségvetés tervezésekor – folytatta –, hogy felelősen kezdjen gazdálkodni, ennek érdekében pedig meg is tette a szükséges lépéseket.

- A miskolci polgármesteri hivatalban jelenleg húsz körüli felsővezetői bért sikerült megspórolni. A polgármesteri biztosok száma a korábbi tizenegyhez képest ma nulla, a politikai tanácsadóké három helyett nulla, három alpolgármester helyett ma csak egy van, de az aljegyzők száma is csökkent eggyel, hét főosztályvezető helyett pedig jelenleg csupán öt van. A városháza tehát saját magán több mint 500 millió forintot spórolt meg – jelentette ki Szopkó Tibor.

A Miskolc Holdingnál is jelentős megtakarítást tudtak elérni. Mint mondta, sok területen duplikált létszámmal dolgozott az előző vezetés, ezért úgy tudtak racionalizálni, hogy azzal a szolgáltatások színvonala nem csökkent. A létszám racionalizálásával, az anyagi jellegű ráfordításokkal, reklám és szakértői díjakat is beleszámolva több mint hétszázötvenmillió forintot spórolt a vagyonkezelő. 

Kép

- A hivatal és a holding összesen 1200 millió forintot tudott spórolni egy év alatt, a világjárvány azonban felborította a terveinket. A kormányzati elvonások és a jelentős gazdasági negatív hatások miatt így is nehéz gazdasági helyzetbe kerültünk – hangsúlyozta.

Szopkó Tibor kijelentette, 2021-es év gazdálkodása várhatóan még nehezebb lesz, hiszen jelenleg senki nem tudja, a járványhelyzet milyen akadályokat görget a város és az ország elé. „Ennek ellenére sem volt hiába az 1200 millió forint megspórolásának, hiszen most részben ennek köszönhető, hogy a nehezített pályán is működnek a közszolgáltatások, működnek intézményeink: működik Miskolc! A Velünk a Város frakció támogatja abban Veres Pál polgármestert, hogy még most se csupán a túlélésre koncentráljunk, hanem a fejlődésre is. Erre szövetkeztek ennek a frakciónak a tagjai és erre kaptunk felhatalmazást a választóktól” – zárta az önkormányzati képviselő. 

Ez is érdekelhet

A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.
Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Visszatér Ludmilla Miskolcra – újra az Avasi kilátóban varázsolhatja el közönségét
MiskolcSzabadidő
Több év kihagyás után ismét közös bulira készül Ludmilla és az Elektróger. A miskolci underground meghatározó partisorozata október 17-én az Avasi kilátóban várja a közönséget, a szervezők pedig egyfajta időutazásként is tekintenek az estére.
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.