Ugrás a tartalomra

Nem mindennapi albérlőkre bukkantak a Diósgyőri várban

Létrehozva
A bagolyfiókák jól vannak, és várhatóan néhány héten belül elhagyják a várfal egyik mélyedésében található költőüreget.
Preview Image
Bagolycsalád a Diósgyőri várban. Mocsári László képgalériája


Egy macskabagolycsaládot találtak a Diósgyőri vár felújításán dolgozó kivitelezők az elmúlt héten. A munkások a vár délkeleti bástyájának állványozása közben pillantottak be egy régi, részben elfalazott szellőzőbe, ahonnan legnagyobb meglepetésükre négy kíváncsi szempár nézett vissza rájuk – mondta el lapunknak Stupeczky Attila építésvezető.

A kivitelező cég ezután azonnal értesítette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályát, az ő jelzésükre érkeztek ki a várhoz a Bükki Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatának munkatársai. 

Kép
Stupeczky Attila építésvezető mutatja a bástyát, aminek az állványozása közben felfedezték a fiókákat. Fotó: Mocsári László


- A helyszínen megállapítottuk, hogy Magyarországon védett macskabaglyokról van szó, egy nőstény három fiókával. Az elmúlt egy hét során két fióka már ki-kirepül az üregből, csak egy kisbagoly tartózkodik folyamatosan bent. Ebből arra következtetünk, hogy az anyuka gondoskodik róluk, táplálja őket – mondta el lapunknak a Bükki Nemzeti Park a helyszínen járt természetvédelmi őre.

Barta Zsolt elmondta, mivel felmerült a bagolycsalád kimentése a nemzeti park felvette a kapcsolatot Lehoczky Krisztiánnal, a Mályi Madármentő Állomás vezetőjével is. „Ezt követően úgy döntöttünk, hogy amennyiben a kivitelező segítenek abban, hogy a fiókák a költőüregben maradjanak, és annak elhagyásáig őket ne zavarják munkálatokkal, akkor ezt az utat választjuk. Az anyjuk ugyanis lényegesen gyorsabban tudja megtanítani őket az önálló életre, mint a madármentő állomás munkatársai.” – tette hozzá.

A kivitelező munkatársai partnerek voltak a bagolymentő akcióban. „Mivel fokozottan védett állatfajról van szó, természetesen eleget tettünk a nemzeti park kérésének, és a következő hetekben, amíg a baglyok még itt vannak, nem végzünk bontási munkálatokat a délkeleti bástyánál” – jelentette ki Stupeczky Attila.

Kép
Két fióka már az állványra is kimerészkedett az elmúlt napokban.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a diósgyőri vár rekonstrukciójának második üteme februárban kezdődött. A beruházás összértéke meghaladja a 10 milliárd forintot, a kormányzati támogatást 1,5 milliárddal egészíti ki a miskolci önkormányzat.

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.
Állatok világnapja az Állatkertben
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben – egész napos programokkal várják a látogatókat
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. A jeles nap alkalmából a Miskolci Állatkert egész napos programsorozattal várja látogatóit, amelynek középpontjában az állatvédelem, a természetvédelem és a felelős állattartás áll.
Fazola nap
Időutazás a hámorok völgyében
MiskolcKultúra
Életre kel a múlt a XIX. Fazola Napon Újmassán, az Őskohónál szeptember 26-án, szombaton délelőtt. Látványos bemutatók, interaktív tudományos játékok és színes családi programok!