Ugrás a tartalomra

DK: a kormány a kínai vakcina erőltetésével veszélybe sodorta az időseket

Létrehozva
A DK szerint Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése a koronavírus elleni harmadik oltás lehetőségéről, annak a nyílt beismerése, hogy a kormány "veszélybe sodorta a kínai vakcina erőltetésével" az időseket.


 Arató Gergely frakcióvezető-helyettes pénteki, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kormányfő péntek reggel azzal büszkélkedett a Kossuth rádióban, hogy az Európai Unióban Magyarországon lesz elsőként harmadik oltás. A miniszterelnök arról azonban nem beszélt, hogy ennek az az oka, hogy az unióban sehol másutt nem oltottak azzal a kínai vakcinával, ami "a kutatások szerint védettség nélkül hagyta a beoltott idősek nagyon jelentős részét" - fűzte hozzá az ellenzéki politikus.
    
Közölte, pártjuk újra benyújtja a szabad vakcinaválasztásról szóló javaslatát. Azt is lehetővé kell tenni, hogy azok az idősek, akik a bizonytalan hatékonyságú kínai vakcinából kaptak, harmadik oltásként kérhessenek Pfizert, Modernát vagy bármilyen nyugati oltóanyagot - tette hozzá a képviselő. Arra is felszólította a kabinetet, hogy minden 60 évesnél idősebb ember számára biztosítson ingyenes antitestvizsgálatot.

A témában tartott sajtótájáékoztatót egyébként csütörtökön Hegedűs Andrea, a párt miskolci politikusa, a Velünk a Város önkormányzati képviselője is. A témában írt cikkünket itt olvashatják.

Ez is érdekelhet

SPARSE Plus nemzetközi konferencia a Miskolci Egyetemen külföldi művészekkel
MiskolcKultúra
Európa számos országából érkeztek a Miskolci Egyetem nemzetközi konferenciájára művészek, kulturális szakemberek és kutatók, akik az elmúlt években azért dolgoztak, hogy a minőségi színház és előadó-művészet a kisebb, vidéki közösségekhez is eljusson.
Kulisszatitkok és színészdinasztiák
MiskolcKultúra
Izgalmas színháztörténeti utazásra hív az Őszi Páholynyitogató. Mikita Gábor Szemere Bertalan-díjas színháztörténész kalauzolásával a látogatók bepillantást nyerhetnek a kulisszák mögé.
Hagyományok megőrzése
MiskolcKultúraSzabadidő
Fiatal tehetségek és népi hagyományok: Miskolcon mutatkoznak be a régió legszebb ifjúsági kézműves alkotásai. A kiállítást pénteken délután fél 4-től nyitják meg a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban.
Szinay Szabolcs újra szárnyalt
MiskolcSport
Birkózás: Budapesten tartották az U23-as országos bajnokságot, amelyen kiválóan szerepeltek a diósgyőri sportolók.