Ugrás a tartalomra

Stabilizálják a Búza téri piac működését

Létrehozva
A város éléskamrájaként is emlegetett piac tulajdonosai megállapodtak: a korábbi városvezetés alatt kezdett pereskedés helyett a jövőben a létesítmény működésére és fejlesztésére koncentrálnak.
Kép
A Búza téri piac. Fotó: Juhász Ákos

A Búza téri piacot üzemeltető Miskolc Piac Zrt. helyzetét rendezné a reorganizációs terv, amit a Miskolc Holding Zrt. Gazdaságfejlesztési és Ingatlangazdálkodási Igazgatósága dolgozott ki az elmúlt hónapokban. Az erről szóló elvi döntést még az előző évben meghozta a képviselőtestület, az augusztus 26-ai ülésén pedig konkrétumokról szóló döntést is meghozták.

A javaslatról sokat vitáztak a városatyák: a Fidesz-KDNP képviselői arról beszéltek, hogy szerintük a döntés után félő, hogy a Búza téri piac veszélybe kerül: privatizálhatják és az akár meg is szűnhet. A Velünk a Város képviselői szerint az önkormányzat éppen hogy rendezni szeretné a piac helyzetét, ami szerintük az előző városvezetés idején került veszélybe.

Halmai Gyula, a tervet kidolgozó Holding-igazgatóság vezetője megerősítette, az elmúlt hónapokban azon dolgoztak a Miskolc Piac Zrt.-vel, hogy stabilizálják a cég helyzetét.

Véget ért a harc

- Az önkormányzat a 2019-es átadás-átvétel után azzal szembesült, hogy perek tömkelege van folyamatban a piac tulajdonosai között, melyekre hosszú évek alatt több mint százmillió forintot költöttek. Az állóháború lezárására kellett megoldást találnunk – részletezte.

Az elfogadott javaslat értelmében az irányítási jogok változatlansága mellett meghosszabbították 2037 végéig a Miskolc Piac Zrt. üzemeltetési időszakát, és ezzel egyidejűleg az önkormányzat és a tulajdonostárs is apportálta a cégbe minden követelését, beleértve ebbe a piac működését biztosító földterületeket és a többségi tulajdonos által átvállalandó hiteltartozás egy részét is.

- Köszönhetően ennek rendelkezésre áll elég idő a hitel visszafizetésére, az önkormányzatnak 33-ról 46 százalékra nőtt a tulajdonrésze a cégben. A lényeges kérdésben (bérleti díj, tervezett fejlesztések, üzleti terv elfogadása) csak az önkormányzat jóváhagyásával dönthet a tulajdonostárs. Ráadásul az önkormányzatnak vételi jogot is biztosít a megállapodás – mondta Halmai Gyula.

Wiandt András, a Miskolc Piac Zrt. vezérigazgatója hozzátette, a hosszú és értelmetlen pereskedéseket követően már az előző önkormányzati ciklusban megindult a piac biztonságos és hosszútávú működését célzó, megállapodás előkészítése, ami egy nemzetközi tanácsadó cég bevonásával történt, ez a folyamat záródik most le.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Magasabb színvonalon

- Az önkormányzat, mint kisebbségi tulajdonos célja, hogy növelje a részesedését és egyben befolyását a Miskolci Piac Zrt-ben, ami a tervezet apporttal meg fog történni. A tulajdonosok, abban érdekeltek, hogy a piac jó színvonalon működjön, és bár a sajtóban megjelentek rémhírek, fel sem merült a piac bezárása, ennek ellenkezője az igaz, illetve ez jogilag sem lenne kivitelezhető – szögezte le.

A vezérigazgató leszögezte, az őstermelői piac szakmailag integrálódik majd a Búza téri piacba, de a létesítmény változatlan formában működik tovább, erre szerződéses garancia készül. „A Búza tér árusainak igénye, hogy az álőstermelőket kiszűrjük, a többiek viszont a korábbi feltételekkel árusíthatnak. A valódi őstermelők szabadon dönthetnek majd arról, hogy a jelenlegi helyszínen vagy a piac más területén árulnak” – mondta Wiandt András, aki hozzátette, a megállapodásnak köszönhetően energiáikat a piac műszaki fejlesztésére tudják fordítani.

 

Ez is érdekelhet

Nem ezzel a szenvedéllyel mennek tovább
MiskolcKultúra
Rangos országos versenyen aratott kiemelkedő sikert a Bartók középiskola két végzős diákja. Bár az ének hozta meg számukra az elismerést, jövőjüket mégis más irányban képzelik el.
Jakab Péter közbiztonságról, gazdaságról, ipari beruházásokról és politikai hitelességről
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Jakab Péter, akire a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 1-es választókerületben élők voksolhatnak.
Zenében és képekben az évszakok a bábszínház előadásában
MiskolcKultúraSzabadidő
Hogyan lesz egy csizmából kutya, egy bárányból felhő, esernyőből denevér? – erre is választ kapunk a Miskolci Csodamalom Bábszínházban.
Aktív + mozgásprogramok az Avasi Kilátónál
Újra életre kel a Horváth-tető
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Edzés és jóga, aztán harcművészet és íjászat az Avas kilátónál szombaton. Majd jön Bocsi Viki a Tudomány és Technika Házába és elárulja, mit együnk, hogy jól legyünk.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.