Ugrás a tartalomra

Újabb miniszterelnöki aspiráns látogat Miskolcra

Létrehozva
Városunkban folytatja országjárását vasárnap Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció ellenzéki előválasztáson induló miniszterelnök-jelöltje – jelentette be Hegedűs Andrea csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján Diósgyőrben.
Kép
Fotó: Beregi László

A B.-A.-Z. megyei II-es számú országgyűlési választókerület képviselőjelöltségére pályázó DK-s politikus felidézte: nyár elején járt itt legutóbb pártjának miniszterelnök-jelöltje, az érdeklődők már akkor is megtelítették az utcafórumot.

– Politizálni nemcsak ésszel, hanem szívvel és lélekkel is kell – vélekedett Hegedűs Andrea, hozzátéve: Dobrev Klárának olyan szívügyei vannak, amelyek megvalósítását a jövő tavasszal parlamentbe jutott DK-s képviselőcsoporttal ő maga is szívesen támogatna.

Kérdésünkre adott válaszában leszögezte: a körzetében induló másik előválasztási jelölttel, Varga Lászlóval (MSZP) közös – a jövő héten a Partizán YouTube-csatornáján közvetítendő – vitájukon részt kíván venni.

Dobrev Klára szeptember 19-én, vasárnap 16:30-tól a diósgyőri Szolgáltató Ház és az Ady Endre Művelődési Ház közötti téren mond beszédet, illetve válaszol a lakosság részéről érkező kérdésekre, felvetésekre. Ugyancsak a téren állítják fel azt a sátrat, ahová szeptember 18. és 26. között 8-tól 18 óráig lesz lehetőségük a helyieknek előválasztási voksukat leadni – tudatta Hegedűs Andrea.

Ez is érdekelhet

A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.
Képgaléria
20 éves a Szépkorúak Háza
20 év gondoskodás – születésnapot ünnepel a Szépkorúak Háza Miskolcon
Miskolc
2006. június 1-jén nyitotta meg a kapuit a Szépkorúak Háza Idősek Otthona Miskolcon. A 20 éves jubileum alkalmából, kedden ünnepséget rendeztek a lakók, az ott dolgozók és a támogatók számára.