Ugrás a tartalomra

A diákpolgármester átvette a város kulcsát

Létrehozva
Egyúttal letette hivatali esküjét a Városházán, ami azt jelenti, hogy a 2021/2022-es tanévre szombattól kezdődően hivatalosan is Hudák Lilla Miskolc diákpolgármestere. Jövő héten már a városi közgyűlés előtt szólal fel az ifjú képviselő.

Saját tárgyalótermében várta szombaton Hudák Lillát Veres Pál polgármester, az asztal végében bársonypárnára helyezett város kulcsával egyetemben. Az október 23-i megemlékezések közepette apróságnak tűnhet, pedig a szimbolikus jelentősége nagy annak, hogy Miskolcnak újra van diákpolgármestere, aki a Miskolci Városi Diákönkormányzattal (MIDÖK) karöltve a helyi fiatalságot képviselheti a városvezetés előtt.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

Veres Pál a beiktatás során a köszönetnyilvánítások után arra hívta fel a figyelmet, hogy a diákpolgármesteren keresztül friss és őszinte gondolatok, eredeti ötletek segíthetik a felnőtt képviselők munkáját.

Azzal folytatta, ez az intézmény nagyszerű lehetőség a város számára, hogy megszólítsa a fiatalokat és kikérje véleményüket. „Nagyon bízom benne, hogy ezzel is erősödik Miskolc, a városvezetés, és az ifjúság közötti kapcsolat” – tette hozzá.

Kép

Ezt követően Hudák Lilla letette hivatali esküjét, amit aláírásával hitelesített is, majd átvette a város kulcsát és megbízólevelét, hogy innentől kezdve a hivatalos titulusa diákpolgármester asszony legyen.

A friss képviselő hatalmas megtiszteltetésnek nevezte, hogy őt választották társai a pozícióra. „Az ember tart az ismeretlentől, de tudom, hogy nem vagyok egyedül, hiszen minden oldalról támogatnak” – mondta az új feladattal kapcsolatban, majd hozzátette, hogy ő a lehető legtöbbet meg fogja tenni a diákság megfelelő képviselete érdekében.

„Ez valóban egy mérföldkő értékű, ünnepélyes pillanat, de a munka neheze most következik” – utalt arra Szarka Dénes önkormányzati képviselő, hogy a felnőtt önkormányzat és a diákképviselők együttműködésének célja a fiatalok számára vonzóbb hellyé tenni Miskolcot.

Kép

Erre kiváló kezdő alkalom lehet a jövő hét csütörtöki városi közgyűlés, ahová máris meghívót kapott a diákpolgármester, hogy bemutatkozzon a teljes önkormányzat előtt és ismertesse programját, amellyel elnyerte diáktársai bizalmát.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.
Mutatjuk, ideiglenesen hol keresse a forgalmas belvárosi buszmegállókat
Miskolc
A munkálatok előreláthatóan egy hónapig tartanak.