Ugrás a tartalomra

Megújult a lépcsősor az avasi Áfonyás utcán

Létrehozva
A lakosok korábban panaszkodtak a lépcsősor leromlott állapotára. Az aszfaltozás után újra biztonságosan használható a feljáró, ami egyúttal akadálymentes is lett. A júliusi polgármesteri bejárás során elhangzott további helyi igényekre is reagálni tervez Szarka Dénes, a körzet önkormányzati képviselője.

A képviselő elmondta, hogy az állapotjavítás mellett akadálymentesítésre is vágytak a helyiek az Áfonyás utcán található lépcsősort illetően. Ezekre az igényekre volt válasz a teljes újraaszfaltozás, illetve az átalakítás, hogy babakocsival, kerekesszékkel is használható legyen a felület – és ne kényszerüljenek az úttestre. „A Szentgyörgy úttól kezdődően az Áfonyás utca végéig tart az érintett szakasz” – tette hozzá Szarka Dénes.

Kép
Fotó: Horváth Csongor

A választókerületi alapból finanszírozott beruházás részeként kisebb kátyúzási munkákat is elvégeztek az utcában. „Ezek a javítások a körzet több részében és az egész városban folyamatban vannak” – mondta a képviselő.

A Veres Pál polgármesterrel közös nyári körzetbejárás során más lakossági igények is felmerültek a környék élhetőbbé tételére. Fajsúlyos problémaként jelentkezett a parkolóhelyek hiánya. „Azért, hogy ezen enyhítsünk, megkezdődött egy új parkolóhely tervezése a Nyíri Dániel utca és a Szentgyörgy út kereszteződésénél” – tudtuk meg Szarka Dénestől, majd hozzátette, hogy a már meglévő helyeken felfestik az autók kijelölt pozícióját a kihasználtság javítása végett.

Kép
Korábban az úttesten kellett tolni a babakocsit; MiNap-archív; Fotó: Mocsári László

Szintén utóbbi probléma kezeléséhez tartozik, hogy kiemelten figyelik az elhagyatottan, huzamosabb ideje, akár rendszámtábla nélkül álló autókat és bejelentik őket a Miskolci Önkormányzati Rendészetnek. „Több esetben szállítottak már el ilyen járműveket, így azok sem foglalják tovább a helyet a lakosoktól” – zárta a képviselő.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.