Ugrás a tartalomra

Mihő: este 10 óra körül állhat helyre a szolgáltatás

Létrehozva
A Futó utcai  és a Szalag utcai távfűtött lakásokban vezetéklyukadás miatt összesen 319 lakásban szünetel a fűtés. A szolgáltató az érintettek türelmét kéri.

A Futó utcai  és a Szalag utcai távfűtött lakásokban vezetéklyukadás miatt összesen 319 lakásban szünetelt a fűtés,  viszont a melegvíz-szolgáltatás napközben zavartalan volt. 

A hiba elhárítását a MIHŐ Kft. szakemberei elvégezték, a rendszer felfűtését megkezdték, váratóan 22 órára a fűtésszolgáltatás helyreáll - tájékoztat oldalán a szolgáltató.

 

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.