Ugrás a tartalomra

Kiket jelölne az év önkénteseinek?

Létrehozva
A Miniszterelnökség fenntartásában működő Család-, Esélyteremtő és Önkéntes Házak hálózata 2021-ben is keresi azt a három személyt, akiket kitüntethet a megye önkéntese díjjal. 
Kép

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 1985-ben hozta meg határozatát, hogy december 5. az önkéntesség világnapja legyen.

A beérkezett jelöléseket egy három fős bizottság fogja elbírálni:

Bánné Gál Boglárka, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke,
Lehoczki László, a Spider mentőcsoport vezetője,
Holczinger Ferenc atya, Fényi Gyula Jezsuita GImnázium igazgatója.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.