Ugrás a tartalomra

Ha innen vette a bejglinek valót, nyugodtan vigye vissza!

Létrehozva
A Tesco-Global Zrt. visszahívta és kivonta a forgalomból a "TS Darált dió 200g" megnevezésű terméket penészedés miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.

A hivatal termékvisszahívás adatbázisába feltöltött közleménye szerint kérik a vásárlókat, hogy ne fogyasszák ezt a terméket.    

A Tesco-Global Zrt. kéri, hogy akik vásároltak ebből a dióból, azok azt vigyék vissza bármely Tesco-áruházba,  a vételárat blokk  hiányában is visszafizetik.
 

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.