Ugrás a tartalomra

Több millió kilométer balesetmentesen

Létrehozva
Több évtizedes hagyományt követve a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. 39  járművezetőt díjazott szerdán. Azok a villamos- és buszvezetők kaptak elismerést, akik 7, 14, 21, 28 és 35 éve balesetmentesen közlekednek.
Kép
Fotó: MiNap-archív (Mocsári László)

Miskolcon egy nap alatt közel 30 ezer kilométert teljesítenek az autóbuszok és villamosok a teljes hálózaton, így a cég munkatársai két nap alatt "megkerülik" a Földet. Mindezt 39 járművezető teszi évek, évtizedek óta balesetmentesen. A balesetmentes közlekedésért járó elismerés hétévenként kapható, egy ilyen ciklus alatt átlagosan 250.000 kilométert teljesít egy járművezető. Tehát egy 35 évnyi járművezetői tapasztalattal rendelkező sofőr már 1.250.000 kilométer levezetésén van túl – balesetmentesen. 

Az MVK Zrt. annak érdekében, hogy segítse a balesetmentes közlekedést, szorosan együttműködik a Miskolc Városi Rendőrkapitánysággal, a járművezetői oktatás keretében pedig kiemelten foglalkozik a balesetmegelőzéssel, a preventív vezetéssel, valamint a kockázatok csökkentésével.

7 éve balesetmentesen vezetők:

Baranyai Attila
Boros Zsolt
Csapó Emil
Iván Sándor
Kecskésné Csapó Krisztina
Kiss Tünde
Körmöndi Róbert
Majoros Péter
Marczis Gábor
Nagy Ágnes
Nyistyák Péter
Révész Erika
Rozgonyi Lajos
Szatur Balázs
Veres István Dávid
Vízi Erzsébet

 
14 éve balesetmentesen vezetők:

Barsi Sándor
Juhász Attila
Mata András
Mátyus Viktor
Nagy László
Németh Csaba
Pozsonyi József
Sütő Gergely Sándor
Szabó Nóra

 
21 éve balesetmentesen vezetők:

Bukovinczki Attila
Bús László
Cservenyák Csaba
Jaskó János
Klusóczki Dénes
Takács Attila
Varga Tamás

 
28 éve balesetmentesen vezetők:

Katona István
Tóth Béla
Vascsák Ferenc

 
35 éve balesetmentesen vezetők:

Bubnó József
Cseresznyés Attila
Greisiger László
Kurilla Tibor

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.