Az országgyűlési képviselő emlékeztetett, a kormány még áprilisban döntött arról, hogy a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak részeként mentőcsomagot hoz létre. Ennek részeként visszaadják a nyugdíjasoknak a tizenharmadik havi nyugdíjat. Ezt már 2022-ben ismét megkapják a szépkorúak.
Döntöttek emellett arról is, hogy a minimálbér kétszázezer, garantált bérminimum pedig kétszázhatvanezer forintra emelkedik, a huszonöt év alatti fiataloknak pedig nem kell majd személyi jövedelemadót fizetniük.
- Harmadik fontos intézkedés pedig az adó visszatérítése. Itt kétmillió szülőnek tudunk támogatást adni, ez több mint hatszázmilliárd forintos támogatást jelent. A magyar gazdasági növekedés már az egyik leggyorsabb Európában, ennek köszönhetően tudja a kormány visszafizetni a gyermekeket nevelő szülőknek a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót 2022-ben – mondta a politikus.
Csöbör Katalin végül elmondta még, az M30-as miskolci szakaszainak jövőbeli ingyenes használatáról jelenleg is folynak a tárgyalások, melyek eredményéről tájékoztatni fogja a lakásságot.
Csöbör Katalin: a kormány intézkedései segítik a magyarokat
Létrehozva
A fiatalok, a családok és a nyugdíjasok is jól járnak jövőre a kormány intézkedéseinek köszönhetően – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Csöbör Katalin.
Ez is érdekelhet
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.
Karbantartást végez az ÉRV, átmenetileg szünetelni fog az ivóvízellátás
Kedden dolgoznak majd a szakemberek.
Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.