Ugrás a tartalomra

Szaloncukor-üzenetek a fogyatékosságról

Létrehozva
Diákok lepték meg a főutcán sétálókat egy aprócska ajándékkal, aminek szaloncukor küllemébe csomagolva egy üzenet és egy cukorka volt. Az akció egy figyelemfelhívás a fogyatékossággal élőkre és arra, hogy ők pontosan ugyanolyan értékes emberek, mint ép társaik.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

A Miskolci Egyetem elsőéves gyógypedagógus hallgatói, a Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium tanulói és a Miskolci Rendvédelmi Technikum diákjai közösen vettek részt abban a programban, aminek kitalálói az egyetemisták. Takács István egyetemi docens, a gyógypedagógus képzés szakfelelőse elmondta, a felsőoktatási intézmény három évvel ezelőtt bővítette oktatási palettáját ezzel a szakkal. – Már harmadik éve járhatnak hallgatóink gyógypedagógus képzésre. Az már három éve hagyomány tehát, hogy az elsőévesek valamilyen kampánnyal felhívják a figyelmet a fogyatékos emberek világnapjára. Tavalyelőtt egy dalt adtak elő az Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény tanulóival a Plázában, tavaly speciális szükségletű fiatalokat, felnőtteket kértek fel arra, hogy rajzban, festményben jelenítsék meg aktuális életérzéseiket, most pedig üzeneteket jutattak el Miskolc lakosságához, hogy érzékenyítsék őket – mondta, majd hozzátette, a három évfolyamra összesen mintegy kettőszázharminc hallgató jár. 

Kép

A Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnáziumban érettségi utáni szakképzésben tanulhatnak gyógypedagógusnak a diákok. Tompa Médea szakképzési igazgatóhelyettes elmondta, húsz éve oktatják ezen a területen a tanulókat. – Ebben a tanévben húsz diák jár hozzánk. Sokan választják továbbtanulásuk helyszínéül a Miskolci Egyetemet. 

A kezdeményezéshez csatlakozott a Miskolci Rendvédelmi Technikum, hiszen képzésük során megtanítják, hogyan lehet kommunikálni például a siketekkel. 

Kép

A diákok vegyesen indultak útnak egy-egy csoportot alkotva a főutcán, ahol járókelőknek adtak át „szaloncukrokat”. Molnárné Tarcal Katalin is kapott egyet, amit azonnal kibontott. – Nagyon szép üzenet van benne. Én azt gondolom, a fogyatékossággal élőkkel éppen úgy kell bánni, mint velünk is, mert egyenlőek vagyunk – mondta, majd hozzátette, lánya gerincferdüléssel született, kétszer műtötték, de most már babát szeretne. 

„Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van.”

„Minden gyermeknek alapvető joga van a neveléshez, és mindenkinek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy elérhető és fenntartható legyen számára egy elfogadható színvonalú tanulás.”

Ez is érdekelhet

Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.
Karbantartást végez az ÉRV, átmenetileg szünetelni fog az ivóvízellátás
Miskolc
Kedden dolgoznak majd a szakemberek.
Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.