Ugrás a tartalomra

Már látják a Mikulást: kinyílt a szemük vakvezető kölyköknek

Létrehozva
Pár nappal ezelőtt kinyílt a szemük a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölykeinek. A háromhetes kicsik idilli környezetben ismerkednek a Mikulással, akit nagy igyekezetükben fel-felborítanak.
Kép
Fotó: Bartáhegyi Vakvezető Kutya Iskola


„Először a szemük sarkában csillant fel egy kis fény. Pár nap múlva már teljesen kinyílt a szemük” – a aráthegyi Vakvezető Kutya Iskola háromhetes labrador kölykeiről beszél ilyen szépen Ménesi Gizella önkéntes. Az ő törökbálinti otthonában nevelkedő kicsik az alapítvány kilencedik saját alma.

Egyik napról a másikra sokat fejlődnek, nyugodtak, gyönyörűek és már ügyesen járnak.

Az önkéntes elmondta, hogy "a nagyobb kölykök igazi díjbirkózók, gyorsan teleszippantják magukat tejjel, azután alszanak, heverésznek. A kisebbek nem annyira ügyesek, úgyhogy megkapják tőlünk az esélyt arra, hogy ne kelljen mindig versenyezniük a nagyobbakkal. Amíg a kicsik alszanak vagy békésen járkálnak, önkéntesünk kiveszi a kisebbeket, és Zina külön megszoptatja őket."

Kép
Kinyílt a szemük. Fotó: Bartáhegyi Vakvezető Kutya Iskola

- A kölykök röfögő hangját hallani evés közben, a hátsó lábukkal úgy kaparásznak a pamuttakarón, mintha esne az eső” – mondta Gizella. Ez nagyon kedves, de az is gyakran előfordul, hogy visító hangot ad valamelyik, amikor eltéved. Önkéntesünk egyik éjszaka éktelen visításra ébredt. Odament a kölykökhöz, és mindent rendben talált. Az ismét felharsanó panaszkodásra vissszatért, megszámolta őket és bizony egy híja volt. A legnagyobb fekete fiú az anyja háta mögött próbálta befúrni magát, ami persze nem sikerült. Ekkor szabadította ki és rakta a testvérei mellé a kis felfedezőt.

Ebben az alomban négy fekete és négy sárga kölyök van, egyedi kis jelekkel, ezért könnyű őket megkülönböztetni. Legutóbb tizenegy sárga kölyköt nevelt Zina, akiket nem volt ilyen könnyű beazonosítani.

Gizella elmondta, hogy családja teljesen nyugodtan tudja élni az életét a kölykök mellett, mert Zina elvégzi a munka dandárját. Reggel megmérik őket, naponta háromszor enni adnak az anyakutyának és kicserélik a lepedőt a kölykök alatt, a többit Zina elvégzi. „Teljesen tisztán tartja őket, fényesek, jó szagúak. Zina és kölykei egy nyugodt szobában laknak most, meleg és egyben világos a helyük. Ide most nincs bejárása a családunk macskáinak és a többi kutyánknak. Zina szabadon mozoghat az egész lakásban, gyakran kijár a kertbe, aztán siet vissza a kicsikhez ” – mondta.

Ez is érdekelhet

Az állatkert lakói is szeretik a „strandolást”
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Állatkert munkatársai medencékkel, párakapukkal, lédús állateledellel is készültek az extrém hőségre.
Megkezdődött a Pattantyús utca felújítása
Miskolc
Az avasi útfelújítási program következő ütemeként hétfőn megkezdődött a Pattantyús utca teljes körű felújítása. A kivitelezés miatt a Mendikás dűlő és a Klapka György utca közötti szakaszt teljes szélességében lezárták a közúti forgalom elől.
Képgaléria
„Akik mások sikerét építik” – elismerte oktatóit és duális partnereit a Miskolci Szakképzési Centrum
MiskolcOktatás
A Miskolci SZC átadta idei tehetséggondozó elismeréseit kedden, intézményeiben dolgozó kiemelkedő oktatóinak, duális partnereinek. Emellett díjazták a Szakma Sztár Fesztiválon eredményesen szereplő diákokat is.
Szerda éjfélig meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Miskolc
Miskolc önkormányzata arra kéri a lakosságot, hogy a hőségriadó idején fokozottan figyeljenek saját egészségükre és egymásra.