Ugrás a tartalomra

A jótékonyságra hívják fel a figyelmet a szocialisták 

Létrehozva
Az MSZP országgyűlési frakciójának karitatív felajánlása a párt helyi szervezetén keresztül a megyében is segíteni fog – erről tartott péntek délután sajtótájékoztatót Varga László és Tóth Bertalan. 
Kép
"Borsodra az adventi időszakban ezúttal 1,6 millió forint érkezik" | Fotó: Mocsári László

- Nagyon sok szó esik ezekben a napokban arról, hogy mennyien vannak nehéz helyzetben. Több mint tízéves rekordon az infláció, így azok az emelések, amit bizonyos társadalmi csoportok kapnak a forint gyengülésével értéküket vesztik – állapította meg Varga László MSZP-s országgyűlési képviselő, a párt megyei elnöke. 

- Az alapvető élelmiszereken túl tavaly a COVID elleni védekezés első szakaszára milliós tételeket tudtunk fordítani. Segíteni szeretnénk a rászorulóknak és azoknak az intézményeknek, akik kifejezetten a nehéz sorsú emberek támogatásával foglalkoznak – nyomatékosította a B.-A.-Z. megyei 2. sz. országgyűlési egyéni választókerület jövő évi közös ellenzéki jelöltje.

Varga László emlékeztetett: hosszú évekkel ezelőtt döntött úgy a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója, hogy a tiszteletdíjuk emelkedésével járó plusz bevételüket az országgyűlési képviselők karitatív célra ajánlják fel. Ehhez csatlakoztak aztán a párt önkormányzati és EP-képviselői, ezzel pedig létrejött az úgynevezett Szolidaritási Alap, mely sokaknak nyújtott segítséget az elmúlt esztendőkben. 

Kép
"Ez nem csupán a szolidaritásról, hanem a figyelemfelhívásról is szól"

- A mai nap folyamán Kunhalmi Ágnessel, elnökségi tagjainkkal és országgyűlési képviselőinkkel bejártuk Északkelet-Magyarországot. Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településén is voltunk – számolt be akciójukról Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt társelnöke és parlamenti frakcióvezetője. 

- Ebben az időszakban az MSZP képviselői húszmillió forintot tudtak felajánlani fizetésükből, mely a problémákhoz mérten nagyon kevés. Az a torz társadalompolitika, amit a Fidesz épített az elmúlt tizenkét évben, azt jelentette, hogy a támogatásokat azoknak adták, akik már amúgy is könnyebben élnek. Vonatkozik ez az adórendszerre, a családtámogatásra és leginkább az oligarchákra – ecsetelte Tóth Bertalan, hozzátette: a szocialisták olyan gondoskodó államot szeretnének, amely felzárkóztatja az alacsony nyugdíjakat és béreket, a fiatalok életkezdését segíti, továbbá a szociális tarifa bevezetésével a rezsicsökkentést tovább bővíti.

A párt helyi szervezete a jövő hét folyamán részletesen tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy felajánlásaikat pontosan mely intézmények és szervezetek javára tették meg. 

Ez is érdekelhet

Turcsányi Vince. Fotó: magánarchívum
Diósgyőri sakksikerek
MiskolcSport
Április 6. és 12. között a Vas vármegyei Bükön, a Művelődési és Sportközpont adott otthont a Korcsoportos országos bajnokság küzdelmeinek, ahol az ország legtehetségesebb fiatal sportolói mérték össze tudásukat különböző korosztályokban.
Aki a Fideszre szavaz, a biztonságra szavaz - mondta Csöbör Katalin
Miskolc
Csöbör Katalin jelenlegi országgyűlési képviselő és egyben újra jelölt, Alsózsolcán adta le szavazatát a Közösségi Házban, ahová gyermekeivel érkezett.
Országgyűlési választás 2026
Választás 2026: itt vannak a negyedik, 13 órai adatok
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
54,14 százalékos a részvételi arány délelőtt 13 óráig.
Szuper bravúr a DVTK sportolójától, a siker után a nagymamájának üzent
MiskolcSport
A DVTK öttusázója világkupa versenyt nyert Egyiptomban. Guzi Blanka Kairóban végzett az élen, és szerzett aranyérmet, Magyarországnak, a DVTK-nak.