Ugrás a tartalomra

A rendezvények háziasszonyával suhanunk

Létrehozva
Lehoczki Évi műsorvezetővel autózik majd Gulybán Péter, a Suhanj Velem! házigazdája pénteken.

Nem állunk le, továbbsuhanunk! Az Univer-Car Kft. jóvoltából a Kia legújabb innovatív modelljét, a teljesen elektromos EV6-ot vizsgáljuk majd meg alaposan. A sportos ruhát magára öltő Kia – mondhatjuk – nem hétköznapi járgány, mind emellett az előző adásunkban tesztelt Hyundai Ioniq 5 tesója, így érdekes lesz az összehasonlítás.

– Az extravagáns modell tesztelésében egy szakmabeli kolléga lesz a segítségemre, Lehoczki Évi. Az élőrendezvények műsorvezető háziasszonya régóta az autózás megszállottja, így örömmel pattant a Kia EV6 kormánya mögé és alkotott véleményt az autóról – vezette fel a műsort Gulybán Péter.

Az autó megvizsgálása mellett a szórákozásé lesz a főszerep, de a játékról sem feledkeztünk el: ismét lesz nyereményjátékunk, ahol értékes nyereményért szállhatnak harcba a szokásos szabályok szerint. Nincs más dolguk, mint kényelembe helyezni magukat, öveket becsatolni és velünk suhanni. Az év utolsó adása december 17-én, pénteken 18:25-től látható a Miskolc Televízió műsorán.

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.