Ugrás a tartalomra

A bölcsődéken a sor 

Létrehozva
Adományozással egybekötött bejárást tartott a MESZEGYI Diósgyőri Bölcsődéjében Varga Andrea és Varga László. 
Kép
A bölcsőde utoljára 2014-ben volt felújítva | Fotók: Horváth Csongor

Az alpolgármester és az országgyűlési képviselő a Kuruc u. 65. szám alatti intézményt azért látogatta meg, hogy felmérjék, milyen eszközökkel van felszerelve, és milyen tárgyi hiányosságai vannak. 

- Az önkormányzat igyekszik a saját keretei között az intézményeiért mindent megtenni, hogy magasabb színvonalon láthassa el a bölcsődéseket és óvodásokat a város minden területén. Azért jöttem, hogy egyrészt tájékozódjak az intézmény helyzetéről, másrészt ajándékot is hoztam – mondta Varga László.

Kép
Tisztítószereket és intézményenként százezer forintot ajánlott fel az szocialista honatya

- Talán sokak számára ismert az a tény, hogy amikor az országgyűlési képviselők illetményét megemelték, akkor frakciótársaimmal ezt a fajta emelést egy alapba ajánlottuk fel. Ez az MSZP szolidaritási alapja, melyből időről időre karitatív célokra ajánlunk föl összegeket. Különösen az adventi időszakban fontos ilyen típusú akciókra felhívni a figyelmet és másokat is adakozásra buzdítani. Ajánlottam fel összegeket a Nyitnikék Óvodának és a Bulgárföldi Óvodának is – emlékeztetett a jelenleg listás mandátumú parlamenti képviselő, aki jövőre a megyei II-es számú országgyűlési egyéni választókerület közös ellenzéki aspiránsaként indulhat a kormánypárti jelölt ellen. 

Kép
Korábban az óvodákat vette sorra az alpolgármester

- Nagyon fontos, hogy az intézmények bejárása rendszeresen megtörténjen. A kicsik számára a legfontosabb, hogy a megfelelő eszközök rendelkezésre álljanak a fejlesztésükhöz. Most legfőképpen a kültéri játszóeszközöket szeretném számba venni. Gyakorlatilag mobileszközökkel rendelkezik a bölcsőde, és telepített kültéri eszközök nincsenek. Tervezve a következő évi fejlesztéseket, illetve magát a képviselői keretnek a felosztását: megnézzük azt, melyek azok a lehetőségek, amiket biztosítani tudunk a következő évben a bölcsőde számára – ismertette Varga Andrea alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője, aki hozzátette: korábban az óvodai területen történt kültéri játszóeszköz-beszerzések különböző támogatók segítségével, illetve a képviselői alapból valósultak meg. 

Ez is érdekelhet

Nem sokkal az urnazárás előtt értékelt Hollósy András, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje. Fotó: Juhász Ákos
Hollósy András: a munkát elvégeztük
Miskolc
Nem sokkal az urnazárás előtt értékelt Hollósy András, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Bajusz Gábor. Fotó: Mocsári László
Feljelentést tesz a képviselő
Miskolc
Választási csalást sejtet a Fidesz frakcióvezetője. Bajusz Gábor választ vár.