Ugrás a tartalomra

Félidőben a szociális tűzifa kiosztása

Létrehozva
November óta 720 köbméter fát vihettek haza a rászorulók a kiszélesített szociális tűzifa programban. Alkalmanként egy helyett két köbméter fát kapnak az igénylők.
Kép
Fotó: MiNap-archív (Juhász Ákos felvétele)

Mint arról korábban beszámoltunk, teljesen átalakította a városvezetés a szociális tűzifa programot: hat hónapra bővítették az igénylés idejét, kiszélesítették a kedvezményezettek körét, a kiosztható fa mennyiségét is növelték. Varga Andrea alpolgármester Fodor Zoltánt, az Egészségügyi, Szociális és Környezetegészségügyi Bizottság elnökét bízta meg a munka megszervezésével.

Fodor Zoltán a novembertől élő változtatások tapasztalatairól azt mondta, az elmúlt három hónap során 720 köbméter fát osztottak ki az igénylők között. A jelentkezők létszámától függően előfordulhat olyan eset is, hogy valaki fél év alatt során kettő vagy három alkalommal is kaphat a tűzifából. Míg korábban 1 zsák, azaz 1 köbméter fát kaptak a rászorultak, most minden esetben 2 köbméter fát vihetnek haza. A városvezetés azért döntött a hathónapos folyamatos, novembertől májusig tartó faellátásról, hogy ezzel is segítse a nehéz sorsban élőket a hideg téli időben.

Kép

„Nagyon bízom abban, hogy ez a hathónapos akció sikeres lesz, és a segítség eljut a leginkább rászorulókhoz” – mondta a Velünk a Város frakció tagja. Hozzátette, szeretne köszönetet mondani a MESZEGYI teljes személyi állományának, a Városgazda vezetésének és a programban résztvevő dolgozóknak a lelkiismeretes, állhatatos munkájukért.

A rendszer úgy épül fel, hogy a pályázók nevei bekerülnek a MESZEGYI területileg illetékes képviselőjéhez, aki megvizsgálja, jogosult-e az ellátásra. Amennyiben igen, a pályázóval felveszik a kapcsolatot és közlik vele, mikor hol veheti át a részére megítélt tüzelőanyagot. A kiosztás helyszínei a lyukóbányai közösségi ház, a vasgyári Kabar utcai, valamint a nádasréti telephely. A hazaszállításról minden esetben az ellátottnak kell gondoskodnia, azonban ha az idős, egyedül élő igénylő ezt nem tudja megoldani, kérheti a képviselője segítségét.

A lyukóbányai és a vasgyári telephelyre a fák szállítási költségeit a város költségvetése és a 18 képviselő egyéni hozzájárulása biztosítja. A Városgazda két évvel ezelőtt pályázat útján a Belügyminisztériumtól beszerzett egy daraboló gépsort. A hajléktalan programban dolgozók a gép segítségével havonta 200-300 egy köbméteres zsákba darabolt fát tudnak összetekézni.

Ez is érdekelhet

Az állatkert lakói is szeretik a „strandolást”
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Állatkert munkatársai medencékkel, párakapukkal, lédús állateledellel is készültek az extrém hőségre.
Megkezdődött a Pattantyús utca felújítása
Miskolc
Az avasi útfelújítási program következő ütemeként hétfőn megkezdődött a Pattantyús utca teljes körű felújítása. A kivitelezés miatt a Mendikás dűlő és a Klapka György utca közötti szakaszt teljes szélességében lezárták a közúti forgalom elől.
Képgaléria
„Akik mások sikerét építik” – elismerte oktatóit és duális partnereit a Miskolci Szakképzési Centrum
MiskolcOktatás
A Miskolci SZC átadta idei tehetséggondozó elismeréseit kedden, intézményeiben dolgozó kiemelkedő oktatóinak, duális partnereinek. Emellett díjazták a Szakma Sztár Fesztiválon eredményesen szereplő diákokat is.
Szerda éjfélig meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Miskolc
Miskolc önkormányzata arra kéri a lakosságot, hogy a hőségriadó idején fokozottan figyeljenek saját egészségükre és egymásra.