Ugrás a tartalomra

Közösen szépítették meg lakókörnyezetüket

Létrehozva
Megközelítőleg tíz köbméter szemetet gyűjtöttek össze szombaton a martinkertvárosiak a Lajta utca környékén.

Preview Image
Szemétszedés Martinkertvárosban. Mocsári László képgalériája

Kommunális és építési törmelék, üveglapok és WC csészék – ilyen és ehhez hasonló hulladékokat szedtek össze azok a korán kelő martinkertvárosiak, akik meghallották (pontosabban a Facebookon meglátták) a városrész tisztasági nagykövetének felhívását.

Kertai Zsombor nem először szervezett szemétszedést a városrészben. A tizenéves fiú a Miskolc Televíziónak elmondta, tavaly február óta járja egyik barátjával karöltve, szemeteszsákkal a kezükben járják Martinkertvárost utcáit majdnem minden hétvégén. Céljuk nem más, mint a lakókörnyezetük megtisztítása az eldobált hulladékoktól.

A fiatal tavaly júniusban, az első szemétszedése szervezése előtt a Serbán Zsoltot, a Bükk Tisztasági Nagykövetét és Cseléné Figula Edinát kereste, azért, hogy segítsék törekvését.

Kép
Fotó: Mocsári László

- Nyáron emlékeim szerint bő nyolc köbméter szemét gyűlt össze, és dolgunk sajnos a mostani akció után is lesz, hiszen ez a terület szinte csábítja az illegális hulladékok lerakóit, lévén, hogy lakóházaktól távolabb helyezkedik el, autóval viszont jól megközelítető – mondta Serbán Zsolt, aki örömét fejezte ki, hogy, amint a mellékelt ábra is mutatja, a fiatalabb generációknak is egyre fontosabb a környezetvédelem.

Cseléné Figula Edina a terület önkormányzati képviselője hozzátette, Miskolc egész területén nagy problémát okoz az illegális hulladéklerakás, ezért egy-egy ilyen akciónak kiemelt jelentősége van, ezért is támogatta a szemétszedéshez szükséges eszközökkel, konténerrel a korábbi és a jelenlegi akciót is.

Kép
Fotó: Mocsári László

- Fontos, hogy a helyi közösség csatlakozzon az ilyen akciókhoz, egyrészt mert a szemnek is borzasztó látvány az eldobált hulladék, de még fontosabb a környezetünk védelme, ez ugyanis a jövőnk záloga – tette hozzá a képviselő, aki a szemétszedést követően lapunknak elmondta még: a szombati akción közel tíz köbméter szeméttől tudták megtisztítani Martinkertvárost.  

Ez is érdekelhet

Az állatkert lakói is szeretik a „strandolást”
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Állatkert munkatársai medencékkel, párakapukkal, lédús állateledellel is készültek az extrém hőségre.
Megkezdődött a Pattantyús utca felújítása
Miskolc
Az avasi útfelújítási program következő ütemeként hétfőn megkezdődött a Pattantyús utca teljes körű felújítása. A kivitelezés miatt a Mendikás dűlő és a Klapka György utca közötti szakaszt teljes szélességében lezárták a közúti forgalom elől.
Képgaléria
„Akik mások sikerét építik” – elismerte oktatóit és duális partnereit a Miskolci Szakképzési Centrum
MiskolcOktatás
A Miskolci SZC átadta idei tehetséggondozó elismeréseit kedden, intézményeiben dolgozó kiemelkedő oktatóinak, duális partnereinek. Emellett díjazták a Szakma Sztár Fesztiválon eredményesen szereplő diákokat is.
Szerda éjfélig meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Miskolc
Miskolc önkormányzata arra kéri a lakosságot, hogy a hőségriadó idején fokozottan figyeljenek saját egészségükre és egymásra.