Ugrás a tartalomra

Miskolc bővült, bővít hát a Trenkwalder is

Létrehozva
Új irodát létesít a Trenkwalder, így folyamatosan fejlődő munkaerőpiaci szolgáltatásaikkal immár a Kazinczy Ferenc utca 5. szám alatt várják az ügyfeleket.
Kép
„Borsod speciális és nehéz terep”. | Fotók: Juhász Ákos

A vállalat harminchét éve tizennégy országban képviselteti magát. Küldetésük, hogy megrendelőik egyedi igényeire szabott, innovatív HR-megoldásokat biztosítsanak. Teljeskörű személyzeti szolgáltatóként a munkaerőpiac minden szegmensét lefedő megoldásokat kínál a teljes munkavállalói életciklust végigkísérve.

– A miskolci kirendeltségünk sikertörténetének eredménye, hogy ebben az új irodában állhatunk – kezdte G. Nagy Balázs. A Trenkwalder Recruitment Kft. ügyvezetője – méltatva a miskolci szakmai gárdát – hozzátette: legutóbb két éve költöztek, ami ugyancsak a bővülés és a növekedési potenciál szolgáltatott apropót – annál is inkább, mivel az itteni kollégák nem csupán Miskolcért és annak környékéért, hanem az ország egyéb területeiért is felelnek.

A csütörtök délelőtti megnyitó során a cég munkatársai egyebek mellett beszámoltak az elmaradott országrészek foglalkoztatottságát érintő átfogó felmérések eredményeiről, továbbá arról, milyen a magyar munkaerő elégedettsége és mobilitási hajlandósága napjainkban, s miként alakul az elvándorlás a térségben.

A vállalatnál úgy látják, a hazánkban tapasztalható tartós munkaerőhiány kikényszeríti, hogy olyan inaktív tartalékokhoz nyúljanak, mint amilyen a diákmunkaerő vagy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása.

Kép
Az akadályok leküzdésére kínálnak megoldásokat 

Ezenfelül – a cég számításai szerint – országszerte mintegy hatszáz olyan település van, amely százezres nagyságrendben képez munkaerő-tartalékot. Éppen ezért csatlakozott a Trenkwalder ahhoz a komplex integrációs projekthez, amelyben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a leszakadó borsodi falvakat is megcélozza.

– Nagyon hasonlóak a céljaink, legyen szó akár új befektetők betelepítéséről, vagy arról, hogy a megfelelő munkaerőt a megfelelő foglalkoztatóhoz el tudjuk juttatni – emelte ki a Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési igazgatója a közös kapcsolódási pontokat. Juhász-Nagy Judit meglátása szerint a munkaerőpiaci reaktiváció során komolyan számításba kell venni azokat a csoportokat, akikkel korábban jellemzően nem számoltak a hazai foglalkoztatók.

Kép
Konkrét operatív kapcsolódási pontok mentén működnek együtt 

– Legfontosabb célunk a város vezetésében az, hogy Miskolc gazdasági görbéjét felfelé ívelő pályára irányítsuk, ennek kulcsmomentuma az oktatáson és a városi lakókörnyezeten túl az évről évre felértékelődő munkaerő kérdésköre – jegyezte meg Szopkó Tibor alpolgármester, aki egyúttal örömét fejezte ki, hogy az egyik legnagyobb hazai munkaerőpiaci szereplő ítélte úgy, hogy Miskolc fejlesztésre érdemes.

Ez is érdekelhet

Az állatkert lakói is szeretik a „strandolást”
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Állatkert munkatársai medencékkel, párakapukkal, lédús állateledellel is készültek az extrém hőségre.
Megkezdődött a Pattantyús utca felújítása
Miskolc
Az avasi útfelújítási program következő ütemeként hétfőn megkezdődött a Pattantyús utca teljes körű felújítása. A kivitelezés miatt a Mendikás dűlő és a Klapka György utca közötti szakaszt teljes szélességében lezárták a közúti forgalom elől.
Képgaléria
„Akik mások sikerét építik” – elismerte oktatóit és duális partnereit a Miskolci Szakképzési Centrum
MiskolcOktatás
A Miskolci SZC átadta idei tehetséggondozó elismeréseit kedden, intézményeiben dolgozó kiemelkedő oktatóinak, duális partnereinek. Emellett díjazták a Szakma Sztár Fesztiválon eredményesen szereplő diákokat is.
Szerda éjfélig meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Miskolc
Miskolc önkormányzata arra kéri a lakosságot, hogy a hőségriadó idején fokozottan figyeljenek saját egészségükre és egymásra.