A részvételi koncepció elfogadásával új leágazások nyíltak meg Miskolc előtt a részvételi demokrácia útján. Ennek következő állomása lesz a Közösen Miskolcért!, ami tulajdonképpen egy szakmai előtudást nem igénylő közös gondolkodás.
A DemNet Alapítvány, a Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület és a miskolci önkormányzat szervezésében megvalósuló programra bármely felnőtt korú városlakó jelentkezhet ide kattintva, február 13-ig.
A regisztrálók közül huszonegy embert választ majd ki a szakmai lebonyolításért felelős DemNet Alapítvány. Ők a lehető legváltozatosabb tulajdonságokat képviselik majd: „lesz köztük fiatal, idősebb, többféle végzettségű és területileg is a város több részéből érkeznek majd. Így eltérő tapasztalatokat és véleményeket képviselhetnek a résztvevők” – tudjuk meg Bördős Évától, az alapítvány igazgatójától.
Ezt követően február 14-én értesítik a szervezők a kiválasztott 21 polgártársunkat, akik 19-én, szombaton kifejthetik a véleményüket a részvételi demokrácia miskolci lehetőségeiről. „Kis csoportokban, szakemberek segítségével beszélgetnek majd arról, milyen módokon lehetne a miskolciakat még jobban bevonni a város életébe, hogy a közügyeink valóban a közös ügyeink legyenek” – teszi hozzá Bördős Éva.
Tulajdonképpen maga a decemberben elfogadott részvételi koncepció is terítékre kerül, hiszen bizonyos elemeit érinti majd a közös gondolkodás: hogyan lehet azt a gyakorlatba átültetni és a miskolciak ebben miként tudnak részt venni? Itt megint csak az köszön vissza, amit többször említettünk már: közös tanulás mindenki számára, hogy mitől működhet a leghatékonyabban a részvételiség.
A résztvevők – akárcsak a közösségi gyűlésen – javaslatokat fogalmaznak meg végeredményként a városvezetés számára, amik hatékonyabbá formálhatják a miskolci részvételi demokráciát.
„Ez egy újabb jó lehetőség, hogy a miskolciak hallassák a hangjukat, hiszen közösen kell felelősséget vállalni a város fejlődéséért” – összegzi a gondolatokat Bördős Éva a résztvevők számára ebédet, frissítőt és bruttó hatezer forint napidíjat biztosító workshopról.
(Címlapkép: Tanácskozás a közösségi gyűlésen; MiNap-archív; Fotó: Juhász Ákos)