Ugrás a tartalomra

Egyetemi kereszteződés: régi gondot kezelnének

Létrehozva
A probléma megfogalmazása mellett ígéretek is születtek annak megoldására. A kereszteződés megújításával Miskolctapolca és Diósgyőr lakói mellett az egyetemre közlekedők is jól járnának.
Kép

A gépjárművek növekvő száma nem csak a parkolóhelyek kialakításánál okoz fejtörést: a városnak vannak olyan közlekedési csomópontjai, amelyek erősen túlterheltté váltak az utóbbi években.

– Ahogyan az előválasztási kampányban számos alkalommal beszéltem róla: elengedhetetlenné vált az egyetemi elágazás bővítése és átalakítása – fogalmazott a probléma kapcsán Hegedűs Andrea önkormányzati képviselő, aki Szilágyi Szabolccsal és Varga Lászlóval, az egységes ellenzék közös országgyűlési képviselő-jelöltjeivel tartott sajtótájékoztatót szerda délután. – Aki reggelente, vagy az iskolaidő, a munkaidő végeztével erre jár, pontosan ismeri a helyzetet, a végeláthatatlan dugókat, a zöld jelzésen átcsúszó autókat és a hosszú, idegtépő várakozást.

Hegedűs Andrea szerint az még megbeszélés tárgyát képzi, hogy sávszélesítéssel, vagy egy körforgalom telepítésével lehetne hatékonyan kezelni a helyzetet, az viszont vitán felül áll, hogy lépni kell: a kereszteződés képtelen már kezelni az ott átfutó forgalmat.

Nem újkeletű

– A Miskolctapolcán élők és tágabb értelemben a városba dél felől közlekedők régi vágya a Futó utca kiszélesítése a megnövekedett forgalom miatt – ezt már Szilágyi Szabolcs mondta, aki szerint a feladat nem újkeletű, az utóbbi évtizedben mégsem született rá megoldás.

Kép

A terület egyébként pont a két országgyűlési választókerület határán fekszik, ez pedig közös tervezést igényel. Varga László arról beszélt, hogy a megnövekedett forgalom komoly kihívások elé állítja a várost.

– Az elmúlt hetekben többször is szóba került Diósgyőr megközelíthetőségének kérdése. Kihívás ez a Futó utcán közlekedőknek, az egyetemnek, a tapolcaiaknak, de Diósgyőr számára is, hiszen dél felől a városrész megközelítésének legfontosabb útvonala vezet erre. Ez a kereszteződés azonban brutálisan megfogja a forgalmat, és megfojtja a közlekedést nemcsak Miskolctapolca, hanem Diósgyőr felől és Diósgyőr felé is – fogalmazott az országgyűlési képviselő-jelölt, aki szintén ígéretet tett a projekt kapcsán.

A két országgyűlési képviselő-jelölt ígéretet tett, hogy megválasztásuk esetén – az új kormánnyal és Miskolc vezetésével közösen, konzultálva a város lakosságával és a környéken élőkkel – együtt oldják meg ezt a problémát.

Ez is érdekelhet

Szerda éjfélig meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Miskolc
Miskolc önkormányzata arra kéri a lakosságot, hogy a hőségriadó idején fokozottan figyeljenek saját egészségükre és egymásra.
Miskolc Filmklub – Sorsfordító helyzetek
MiskolcKultúraSzabadidő
A tavaly nagy sikerrel elindított kezdeményezés folytatásaként a Cine-Mis Nonprofit Kft. idén is megrendezi a Miskolc Filmklub programsorozatot, amely továbbra is a közös filmélményre és az azt követő beszélgetésekre épít.
Vizet osztottak a hőségben a miskolciaknak
Miskolc
A tartós hőség miatt ismét vizet osztottak hétfőn a miskolciaknak a várost vezető frakciószövetség képviselői.
Segítség azoknak, akik nap mint nap segítenek
Miskolc
A nyári hőség nemcsak az időseket viseli meg, hanem azokat is, akik nap mint nap útnak indulnak, hogy segítsenek nekik.