Ugrás a tartalomra

Villanyrendőr: a tavaszias idő beköszöntével kezdődik a burkolás

Létrehozva
A burkolatot már kiválasztották, a megrendelés folyamatban van, a cement alapú ragasztóval viszont csak plusz öt fok feletti átlaghőmérsékletnél tudnak dolgozni. 
Kép
A jelenlegi csak ideiglenes megoldás, rövidesen a buszmegálló burkolása is elkezdődik. Fotó: Juhász Ákos

Amint az időjárás engedi, folytatják a villanyrendőri buszmegálló burkolatának felújítását – ezt Nagy László, a polgármesteri hivatal városfejlesztési főosztályvezetője mondta el lapunknak.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a megálló felújítását januárban kezdték meg, ekkor a 2006-ban lerakott, mára teljesen összetöredezett, balesetveszélyessé vált követ távolították el, majd a szintkülönbség és a balesetveszélyes helyzetek elkerülése miatt körbe betonozták a járdaszegélyeket, és az akna fedlapokat. 

Mint megtudtuk, az új szürke, sötétszürke és antracit színű burkolólapokat már kiválasztották és amint az időjárás is engedi, folytatódik a rekonstrukció. „Szunyogh László főépítésszel egyeztetve választottuk ki a burkolóanyagot, ennek megrendelése folyamatban van. A munkálatokat akkor lehet elvégezni, amikor az időjárási körülmények lehetővé teszik, tehát nincs csapadék, sem pedig fagy, és lehetőleg plusz 5 Celsius fok fölött van az átlaghőmérséklet. Ekkor lehet cement alapú ragasztóval dolgozni” – mondta Nagy László.

Kép


A Villanyrendőr buszmegállóban csaknem kétszáz négyzetméteren cserélik ki a burkolatot, a munkálatok 4.9 millió forintba kerülnek, melyből közel két milliót Szopkó Tibor alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője a saját keretéből finanszíroz. A politikus lapunknak korábban elmondta: terveik között szerepel, hogy a hasonló korú és állapotú belvárosi burkolatok cseréjét a jövőben folytatják.

Ez is érdekelhet

JEZSU Szülők Akadémiája.
Nem a szeretet hiányzik, a jelenlétünkre is szükség van
MiskolcOktatásEgyház
Az elfoglaltságokkal, kötelességekkel elhalmozott, de a gyermekeik jövője érdekében hatalmas áldozatokat hozni kész anyák és apák számára hatalmas kihívás megtalálni a mértéket, a legjobb módot, az egyensúlyt és a kérdésre a választ, hogy “Hogyan legyünk JELEN a gyermekeink életében?"
Úttesten át, iskola mellett kacsázott el a kacsacsalád a Szinváig
MiskolcKörnyezet
A récemama és kiskacsái a Vologdai benzinkúttól indultak és a Zrínyi mellett érték el a patakot.
DVTK: péntekig vezetőedző is lesz
MiskolcSport
A DVTK új sportigazgatója mutatkozott be hétfőn. A 11 év után visszatérő Kovács Zoltán egyedül képviselte a sajtótájékoztatón a DVTK-t.