Ignácz Dávid úgy fogalmazott, sokkal takarékosabban és hatékonyabban működik ma már a miskolci polgármesteri hivatal, mint 2019 előtt. A jegyző példaként az önkormányzat által bérelt autókat hozta: míg 2018-ban elérte az 500 ezer kilométert (!) az éves futásteljesítmény, ez 2019-ben „lecsökkent” 484 ezer kilométerre. A valódi csökkenést azonban a következő évek hozták: 2020-ban már csupán 223 ezer kilométert, tavaly pedig 247 ezer kilométert mentek az önkormányzati kocsikkal. Pedig – mutatott rá – az elmúlt két évben a járvány elleni védekezésnél, az idősek ellátásánál is bevetettek több járművet, még a megyei kormányhivatalnak is kölcsön adtak egyet rövid időre. A futásteljesítmény mindezek ellenére is látványosan alacsonyabb.
A 2019 előtti több százezer kilométerre magyarázatot adhat, hogy korábban közel tucatnyi polgármesteri biztos dolgozott az önkormányzatnál. A városvezetésben történt váltás után gyakorlatilag az első döntések egyikeként megszüntették a polgármesteri biztosi és politikai tanácsadói pozíciókat, amivel már az első hónapokban több mint 420 millió forinttal csökkentek a hivatal működési és bérköltségei.
Szintén komoly tételként jelent meg a futásteljesítményben, hogy a város korábbi jegyzője, Alakszai Zoltán összesen 184 ezer kilométert kocsikázott el 2015 és 2019 között, ami összesen 16,5 millió forintjába került az adófizetőknek. Ezt az Átlátszó derítette ki közadatigényléssel.
A polgármesteri hivatal által üzemeltetett autók üzemben tartása tavaly már csupán 21 millió forintot tett ki – ez az összeg éppen a fele a 2018-as értéknek.
A gépjárművek éves üzemben-tartási költségei:
2017-ben: 35 618 174 forint
2018-ban: 42 332 451 forint
2019-ben: 41 416 983 forint
2020-ban: 21 324 225 forint
2021-ben: 21 592 768 forint
Ezekben az összegekben benne van az összes ráfordított költség, úgymint az üzemanyag-fogyasztás, a szervízköltség, a fenntartási költségek, vagy éppen a biztosítási díjak.
Ráadásul a gépjárművek többsége több éves VW Jetta, Skoda SuperB, Lada Niva és Dacia Duster, Lodgy. Az elektromos autókat – például a Nissan Leaf-et – pályázati úton szerezték be. Új még egy VW Multivan, amit 372 ezer forintért bérel az önkormányzat a MIHŐ Kft.-től egy évre.
De ha már takarékoskodás: a Velünk a Város frakció – egyetértésben a polgármesterrel és az alpolgármesterekkel – nem szavazta meg az illetménynövelést a legutóbbi közgyűlésen. Simon Gábor frakcióvezető még az előterjesztés tárgyalása előtt azt nyilatkozta nekünk, hogy Miskolc jelenlegi pénzügyi helyzete alapján nem tudják felelősen támogatni a kormány által tavaly év végén – váratlanul – elrendelt béremeléseket.