Ugrás a tartalomra

Egyenruhában futottak

Létrehozva
A Nemzetközi Katonai Sporttanács (Counsil International du Sport Militarie, CISM) 2006 óta minden év februárjában megrendezi a CISM Day Run elnevezésű futóversenyét a tagországok részvételével. A Magyar Honvédség katonái idén is csatlakoztak a rendezvényhez.
Kép
Fotók: Porcs Dániel

Többek között Miskolcon is futottak az egyenruhások. Február 18-án, múlt pénteken a 10. Majthényi Károly Területvédelmi Zászlóalj és a miskolci Honvédségi Toborzó Iroda állományának tagjai vettek részt a futáson, az egyetemi sporttelepen, a Miskolci Atlétikai Centrum futópályáján, közel három tucatnyian. Ugyanott futottak a programhoz csatlakozva a Bláthy Ottó Villamosipari Technikum diákjai, 33-an. Ezen felül saját intézményük udvarán több, a kadét-programban résztvevő helyi iskola diákjai is csatlakoztak a kezdeményezéshez.

A rendezvény apropója a CISM 1948. február 18-i alakulásának megünneplése. A jubileum alkalmával világszerte több százezren kerekednek fel, hogy sportoljanak. Cél – mint a rendezvény felhívása fogalmazott – hangsúlyozni a sport jelentőségét a katonai hivatás ellátása során, összehozni a sport iránt elkötelezett hazai és nemzetközi szervezeteket, szövetségeket és a civil társadalmat a „Béke és barátság a sporton keresztül” jelmondat égisze alatt.

Miskolc önkormányzata is a kezdeményezés mellé állt, ennek folyományaként a futópályát a Miskolci Sportcentrum Kft. térítésmentesen bocsátotta a résztvevők rendelkezésére.

Ez is érdekelhet

Véleményező munkacsoport jön létre az új miskolci jegyző kiválasztásához
Miskolc
A csoport létrehozását a polgármester kezdeményezte.
Közös felelősség a komfortosabb utazásért
Miskolc
Tények és tanácsok a miskolci közösségi közlekedésben.
Képgaléria
Semmelweiss nap a városházán
Semmelweis Nap – elismerte a város az egészségügyi dolgozók elkötelezett munkáját
MiskolcEgészség
Miskolc város önkormányzata Semmelweis napi ünnepi rendezvényén köszönte meg hétfőn mindazok áldozatos munkáját, akik életüket a gyógyításnak szentelték.
Fontos közlekedési változás az Avason
Miskolc
Kedd reggel lép életbe a változás.