Ugrás a tartalomra

Ingyenes internetet, és más jóléti intézkedéseket ígér a Munkáspárt

Létrehozva
A népek békés egymás mellett élését a szocializmus fogja megoldani - ezt is mondták a párt helyi országgyűlési képviselőjelöltjei szombati sajtótájékoztatójukon, az Újgyőri főtéren.

A magát az egyetlen baloldali pártnak aposztrofáló Munkáspárt, és a vele szövetséges, Szanyi Tibor nevével fémjelezett ISZOMM megyei jelöltjei közül előbb Fülöp József Istvánné beszélt. Ő a megye 2-es egyéni választókerületben indul, a szükséges ajánlásokat időre összegyűjtötte, nyilvántartásba vették, így a neve ott lesz a választási íveken április 3-án.

Kép
Fülöp József Istvánné a megye 1-es választókerületben indul. | Fotó: Horváth Csongor

Mondanivalóját döntően az országos elnökség nyilatkozatára építette, ami kifejezetten hosszan foglalkozik az orosz-ukrán háborúval (teljes terjedelmében ITT olvasható). Ebben egyebek mellett azt fogalmazták meg, hogy valójában nem is orosz-ukrán háborúról van szó, hanem "a NATO Oroszország elleni háborújáról", és ennek csak az egyik szakasza a mostani konfliktus. A nyugati katonai szervezet szerintük új befolyási övezeteket akar megszerezni, és ezzel egyre közelebb kerül az orosz határokhoz, ami "sérti azok nemzeti érdekeit, fenyegeti a biztonságukat".

- A Nyugat le akarja győzni Oroszországot, a saját érdekeik kiszolgálójává tenné. Világuralomra tör a liberalizmus, de az mindaddig nem valósulhat meg, amíg az oroszoknál a kapitalizmus egy más, de sikeresebb modellje érvényesül - fogalmaznak.

A Munkáspárt inkább békét sürget, elítélik a háborút és a szankciókat is, amik meglátásuk szerint "csak új problémákat szülnek".

"A népek békés egymás mellett élését a szocializmus fogja megoldani" - vélekednek.

Kép

Hazánkra vonatkozóan leszögezik: Oroszország nem fenyegeti Magyarországot, maradjunk ki a háborúból, az Orbán-kormány "ne feküdjön le a NATO-nak és az Európai Uniónak". Elítélik, hogy a magyar kormány szó nélkül, mindenben támogatja az intézkedéseiket.

Programjukra rátérve Fülöp József Istvánné elmondta, jóléti szocializmust akarnak Magyarországon. Mind a kormányt, mind annak ellenzékét ostorozta, rámutatva arra, hogy véleménye szerint egyre nehezebb megteremteni a méltó lakhatást, az egészségügy és az oktatás romokban. Jóléti fordulatot emlegetett a Munkáspárt jelöltje, úgy fogalmazott, "a megtermelt jövedelemből mindenkinek részesednie kell".

Úgy látja, a választókörzetében főleg a közbiztonsággal vannak bajok, ezért kamerát szereltetne az autóbuszállomás tetejére, a várótermet pedig kinyittatná.

Kép

Kilián Béla, a megye 1-es egyéni választókerület munkáspárti országgyűlési képviselőjelöltje a további jóléti intézkedéseket sorolta még: a minimálbért 250 ezer forintra, az öregségi nyugdíjat pedig 150 ezer forintra emelnék. Garantálnák a mindenkire kiterjedő társadalombiztosítást, és ingyenessé tennék az első szakképesítés vagy diploma megszerzését. Hozzátette, évente legalább 50 ezer állami bérlakást építenének, az internetet pedig ingyenesen elérhető tennék mindenki számára.

Ez is érdekelhet

Itt a második lépcső: nyári menetrendjét is javítja az MVK
Miskolc
Június 21-étől több a villamos és több buszjárat is gyakrabban jár, de új viszonylat is indul 20B jelzéssel.
Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.
Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.