Ugrás a tartalomra

Csak semmi száguldozás! Fő a hosszútáv 

Létrehozva
Huszonnégy órás összeurópai sebességellenőrzést, úgynevezett speedmaratont tartanak a város több pontján a rendőrök péntek reggelig. 
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A magyar rendőrség idén is csatlakozott ahhoz a huszonnégy órás összeurópai sebességellenőrző akcióhoz, ami csütörtök reggel indult, és péntek reggel hat óráig tart. Az egyenruhások igyekeznek minden forgalmas helyet leellenőrizni.

Bárki javasolhatott ellenőrzési helyszínt, amelyek többnyire egyeztek a rendőrség elképzeléseivel. Az egyik kiemelt pont a Szent István út lett, ahol korábban gyermekgázolás is történt. Ez a szakasz gyalogos szempontból is frekventált, ezért 40 km/órás sebességkorlátozás van érvényben – amit előfordul, hogy a sofőrök nem tartanak be.

Kép
A sofőrök nagy része figyelmetlenség miatt lépi át a megengedett sebességet, ebből viszont akár baleset is bekövetkezhet

– A sebességtúllépés a leggyakoribb baleseti ok. Nem csupán itt, a Miskolci Rendőrkapitányság területén, hanem az ország egészében  – fogalmazott a Miskolc Televíziónak Szmerek Tamás. A Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának rendőr századosa elmondta továbbá: az akción túl mindennap folytatnak sebességellenőrzést a város különböző pontjain szolgálati és civil autókkal egyaránt.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Semmelweiss nap a városházán
Semmelweis Nap – elismerte a város az egészségügyi dolgozók munkáját
MiskolcEgészség
Miskolc város önkormányzata Semmelweis napi ünnepi rendezvényén köszönte meg hétfőn mindazok áldozatos munkáját, akik életüket a gyógyításnak szentelték.
Fontos közlekedési változás az Avason
Miskolc
Kedd reggel lép életbe a változás.
Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot
MiskolcGazdaság
Miskolc és a térség ivóvízellátása jelenleg zavartalan.
fotók: Horváth Csongor
A régió kedvenc éttermei egy helyen – érkezik a nyár gasztroeseménye Miskolcon
MiskolcGasztroSzabadidő
Július 4-én ismét a gasztronómiai élményeké és a közös kikapcsolódásé lesz a főszerep a Csengey-kertben.