Ugrás a tartalomra

Sok időt spórolhatunk egy új elektronikus ügyintézési szolgáltatás bevezetésével

Létrehozva
Egy új adatváltozás-kezelési állami szolgáltatási rendszerhez kapcsolódott a napokban a MIVÍZ Kft. és a MIHŐ Kft. 
Kép

A víz-, gáz-, távhő- és áramszolgáltatóknál eddig külön-külön kellett bejelenteni az adatok változását, amely hosszabb ügyintézést vont maga után, az új szolgáltatással ez az idő megspórolható lesz. Az e-bejelentővel a közműátírás és megváltozott adatok bejelentése név, lakcím, elérhetőségi, kapcsolattartási adatok változása, néhány kattintással otthonról egy számítógépről, egyetlen online felületen is elintézhető,  akinek pedig nincs ilyen lehetősége, felkeresheti a kormányablakot és a kormányablak ügyintézőinek segítségével lépnek fel az ügyfélkapun keresztül az e-bejelentő szolgáltatásra. – A rendszer lényege, hogy nem szükséges külön-külön felkeresni a közműcégeket – mondta az új szolgáltatás kapcsán Csengő Péter a Miskolc Holding informatikai vezetője, aki kiemelte, hogy díjmentes, egyszerű és gyors ügyintézési lehetőséget kínál a lakosságnak az e-bejelentő szolgáltatás a hét minden napján 24 órában.

A szakember a rendszer működését ismertetve azt mondta: az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező felhasználók a www.e-bejelento.gov.hu címen belépve a szolgáltatási felületre kezdeményezhetik az egyes bejelentések elindítását. A belépést követően könnyen kezelhető felületek segítik az ügyfeleket a megfelelő szolgáltatás és szolgáltató eléréséhez. Az adatok megadását és dokumentumok feltöltését követően a kommunikáció a továbbiakban elektronikus formában történik a szolgáltatóval. Ez a kommunikációs csatorna - kiegészítve a már említett folyamatos és időben korlátlan elérhetőséggel - egy merőben új és magas komfort fokozatú ügyfélkapcsolati felületet nyit a felhasználók felé, amely az egyre nagyobb körben terjedő elektronikus ügyintézési lehetőségek terjedésén túl, a csatlakozó cégeknek- közvetetten - ügyfélelégedettség növekedést is eredményezhet. Miskolc Város szolgáltatói is megkezdték a csatlakozást az e-bejelentőhöz. A MIHŐ Kft. és a MIVÍZ Kft. csatlakozása már megtörtént, és amint lehetőség nyílik rá, további helyi szolgáltatók is bekapcsolódnak ebbe az új innovatív szolgáltatói rendszerbe.

Ez is érdekelhet

Itt a második lépcső: nyári menetrendjét is javítja az MVK
Miskolc
Június 21-étől több a villamos és több buszjárat is gyakrabban jár, de új viszonylat is indul 20B jelzéssel.
Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.
Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.