Ugrás a tartalomra

Velünk Város: A miskolciak nem kérnek a Fidesz városellenes, hatalomvágyó politikájából

Létrehozva
A várost irányító frakció továbbra is kiáll és fellép a demokratikus jogok, Miskolc fejlődése és polgárainak érdekei mellett – áll a Velünk a Város péntek délutáni közleményében.
Kép
Fotó: Velünk a Város

Ahogyan a frakció közleménye fogalmaz, „a miskolciak azért bízták a város irányítását 2019-ben a Velünk a Város frakcióra, mert tisztában vannak vele, hogy elkötelezettek vagyunk Miskolc fejlődése iránt. Képviselőink következetesen támogatják, hogy új befektetők telepedjenek a városba, ezért támogatjuk az ehhez szükséges források biztosítását, a lehetséges gazdasági szereplők körének feltárását” - írják.

- Ennek az elvárásnak megfelelve, a város érdekeit szem előtt tartva vett részt Veres Pál polgármester a Nemzetközi Befektető Konferencián az Egyesült Arab Emírségek Gazdasági Minisztériuma államtitkárának megtisztelő meghívását elfogadva – szögezik le.

Mint írják, Miskolc számára rendkívül hasznos volt a részvétel (erről egyébként az önkormányzat is közleményt adott ki), hiszen városunk egy világrendezvényen mutatkozhatott be, szakemberei megismerkedhettek a nemzetközi befektetői trendekkel, elvárásokkal. Ezek a máshonnan be nem szerezhető ismeretek segítenek abban, hogy Miskolc vonzóbb helyszínként jelenhessen meg a jövőben a világjárvány és a háborús helyzet miatt is megváltozott befektetői piacon.

- „Frakciónkat éppen ezért újra is újra megdöbbenti, hogy a Fidesz helyi politikusai a város fejlődése elleni tevékenységüket folytatva ezúttal azt kifogásolják, hogy Miskolc népszerűsíthette magát a világ befektetőit összehozó konferencián. Emlékeztetjük őket, önkormányzati képviselőként arra tettek esküt, hogy tisztségeikből eredő feladataikat a város fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítik.

Ezek a nyilatkozatok ismét megmutatják, mit jelent a Fidesz politikusainak a város fejlődésének elősegítése. Számukra abban merül ki, hogy ami Miskolc számára hasznos lehet, azt lelkiismeretesen megakadályozzák. Legutóbb azon dolgoztak, hogy a befektetők számára létfontosságú területek kialakításához ne vehessen igénybe külső forrást a város. Ha nem lehetnek hatalmon, szenvedjen minél többet a város és minden lakója.

Azt megértjük, hogy a Fidesz számára a konferencia helyszíne kellemetlen emlékeket idéz. Ide próbált szökni a végrehajtói kamara elnöke diplomata útlevéllel, miután az igazságügyi államtitkárt éveken át vesztegette tízmilliókkal. Orbán Viktor szomszédja, az uniós közösségi forrásokból, állami megrendelésekből és hitelekből leggazdagabb magyarrá tett Mészáros Lőrincnek is kedvelt úticélja volt hétvégi kiruccanáshoz tízmilliókból bérelt magánrepülővel” – írják.

A közlemény végül leszögezi: a miskolciak átlátják a Fidesz képmutató, hatalomvágyó politikáját, amit alapvetően a korrupcióval és megfélemlítéssel igyekeznek érvényesíteni. „Kormányzati szinten akár megtehetik, Miskolc azonban nem kér ebből az embertelen, harácsoló, az embereket alattvalóvá tenni akaró rendszerből.”

- A Velünk a Város frakció továbbra is kiáll és fellép a demokratikus jogok, Miskolc fejlődése és polgárainak érdekei mellett – zárul a frakció közleménye.

Ez is érdekelhet

Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.
Megtörték a csendet
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Törd meg a csendet – A biztonságod a tét! címmel szerveztek konferenciát a kapcsolati erőszakról.
Online csalás áldozata lett egy miskolci nő
MiskolcBűnügy
A számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A csaló telefonon egy bank „védelmi csoportja” tagjaként mutatkozott be.