Ugrás a tartalomra

Jakab Péter szerint Márki-Zay Péter buktatta meg az ellenzéket

Létrehozva
Márki-Zay Péter megbuktatta az ellenzéket - jelentette ki Jakab Péter, a Jobbik elnöke a választás eredményeire reagálva a Facebookon közzétett videójában.

Mint mondta, Márki-Zay Péter októberben hat ellenzéki párt "hadseregét" kapta meg és tetemes ellenzéki előnyt. "Ebből az előnyből fél év elteltével mára ellenzéki hátrány, hovatovább Fidesz-kétharmad lett" - jegyezte meg.    

Úgy vélte, a kevesebb és megfontoltabb, egyértelmű beszéd most több szavazatot hozott volna. Felidézte, hogy Márki-Zay Péter októberben azt mondta, hogy leváltja az ellenzéket. "Valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta" - jelentette ki a Jobbik elnöke.    

Jakab Péter arról is beszélt, hogy a hat ellenzéki párt egységét és összefogását meg kell őrizni és erősíteni kell, annak ugyanis nincs alternatívája.    

Hozzátette: az ellenzéknek most fel kell állnia és fel kell készülnie, hogy ha a helyzet úgy hozza és a megszorítások miatt a népharag "elsöpri ezt a rezsimet", akkor átvegyék az ország irányítását. "Erre készülünk, de már Márki-Zay Péter nélkül" - mondta Jakab Péter.
 

Ez is érdekelhet

fotók: Horváth Csongor
A régió kedvenc éttermei egy helyen – érkezik a nyár gasztroeseménye Miskolcon
MiskolcGasztroSzabadidő
Július 4-én ismét a gasztronómiai élményeké és a közös kikapcsolódásé lesz a főszerep a Csengey-kertben.
Vissi Viktória és Éles Vivien, valamint edzőjük, Beregszászi Zsófia. Fotó: magánarchívum
Világbajnok miskolci testépítő hölgyek – így kell ezt csinálni!
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Miskolcról a világ tetejére: két világbajnok fitneszversenyző története.
Forró hétfő – közel 40 fok is lehet ma
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hétfőn is marad a rendkívüli hőség, a perzselő napsütésé lesz a főszerep a térségben.
Javítják az utakat – a hőségben is őrizzük meg nyugalmunkat
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.