Ugrás a tartalomra

Ismét lehet pályázni elektromos bringákra

Létrehozva
A korábbi kiíráshoz képest több változás is van: emeleték a támogatás mértékét és  folyamatosan lehet jelentkezni a szakaszos beadás helyett.

Egymilliárd forint támogatási keretösszeggel elektromos rásegítésű kerékpár, pedelec beszerzésére lehet ismét pályázni április 14-étől folyamatosan a keret erejéig - jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Elmondta: a korábbi kiíráshoz képest az új konstrukcióban egyszerűbb lesz a pályáztatás. Emelték a támogatás mértékét, hajtási rendszertől függően 90 ezer helyett 100 ezer, illetve 150 ezer helyett 180 ezer forint kapható, és folyamatosan lehet jelentkezni a szakaszos beadás helyett. Az új kiírásban bővítették a pályázók körét, már nem lesz szükség munkaadói igazolás a vásárláshoz, így kismamák, diákok, nyugdíjasok is pályázhatnak a támogatásra.
    
Steiner Attila hangsúlyozta, a klíma- és természetvédelmi akciótervben az elektrifikáció fontos szerepet játszik, a magyar energiastratégia is egyre inkább ebbe az irányba fog elmenni.

(A nyitókép forrása: q1kerekparszalon.hu)

Ez is érdekelhet

Forró hétfő – közel 40 fok is lehet ma
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hétfőn is marad a rendkívüli hőség, a perzselő napsütésé lesz a főszerep a térségben.
Javítják az utakat – a hőségben is őrizzük meg nyugalmunkat
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Avas busz
Hétfőtől máshol állnak meg a buszok az Avason
Miskolc
Több autóbusz-megállóhelyet is áthelyeznek az Avas területén.
Speciális hosszú túrát szerveztek a Szent István-barlangba
Exkluzív kaland a föld alatt Lillafüreden
MiskolcÉletmódSzabadidő
Speciális hosszú túrát szerveztek a Szent István-barlangba vasárnap. Így ünnepelték a barlangok világnapját.