Ugrás a tartalomra

Közleményt adott ki a DK a közgyűlési szavazásról

Létrehozva
Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a Demokratikus Koalíció szerkesztőségünkhöz pénteken eljuttatott közleményét.

"A DK frakciócsoport tagjai a miskolci önkormányzat legutóbbi ülésén a 8 milliárd forintos hitelfelvétellel kapcsolatos döntéshozatal során tartózkodtak, ugyanis – ahogy már a bizottsági ülésen és más fórumon is jeleztük – az előterjesztést összességében szakmailag hiányosnak, az abban foglalt konstrukciót a város számára előnytelennek ítéltük.

Továbbra is elkötelezettek vagyunk a közösen elfogadott költségvetésben meghatározott célok megvalósításában és a város befektetői vonzerejének növelésében – ugyanakkor a polgármester az előterjesztésében az önkormányzat számára rossz és drága megoldás elfogadására tett javaslatot.

Továbbra is elkötelezettek vagyunk a közös választási programunkban vállaltak megvalósításában" - zárul a közlemény.

(Külső fotónk illusztráció, egy korábbi közgyűlésen készült)

Ez is érdekelhet

Avas busz
Hétfőtől máshol állnak meg a buszok az Avason
Miskolc
Több autóbusz-megállóhelyet is áthelyeznek az Avas területén.
Speciális hosszú túrát szerveztek a Szent István-barlangba
Exkluzív kaland a föld alatt Lillafüreden
MiskolcÉletmódSzabadidő
Speciális hosszú túrát szerveztek a Szent István-barlangba vasárnap. Így ünnepelték a barlangok világnapját.
Balázs Győző Református Gimnázium színházi táncos szakának 9. évfolyamos növendékei Európa-bajnok
Európa-bajnokok lettek a miskolci lányok
MiskolcSport
A Balázs Győző Református Gimnázium színházi táncos szakának 9. évfolyamos növendékei Európa-bajnoki címet szereztek a múlt hétvégén Balatonfüreden - adta hírül az iskola.
Lezárult a vizsgálat a miskolci plakátokon megjelent pap ügyében
MiskolcEgyház
Lezárult az Egri Főegyházmegye vizsgálata a Miskolcon plakátokon megjelent, kiskorút érintő vádak ügyében.